Menü

Kategóriák



Milyen a divatos, modern sarok ülőgarnitúra?

 Minden ember életében fontos, hogy legyen egy hely, ahol megpihenhet a dolgos nappalok után. Hiszen milyen kellemes és megnyugtató odakucorodni a kanapéra és megnézni egy filmet, vagy akár csak elkortyolgatni egy pohár bort. Persze nem mindegy, hogy mennyire kényelmes ez az ülőgarnitúra, valamint az sem, hogy mennyire dekoratív, modern, milyen mértékben felel meg az ízlésünknek.

Kényelem a legfelsőbb fokon


Bár roppant fontos a külcsín, de mégis azt kell mondjuk, hogy az elsődleges szempont a kényelem kell, hogy legyen. Hiszen lehet bármilyen szép egy kanapé, ha kényelmetlen, akkor annak nem sok értelme van. Lényeges, hogy milyen a kialakítása, tehát, hogy akkora legyen, hogy pont kényelmesen elférjünk rajta, akár egyedül, de akár ketten, vagy többen is. A matrac felülete sem elhanyagolható, hiszen egy ortopéd rugós matraccal ellátott sarokkanapén sokkal kényelmesebb az alvás, mint egy átlagos, nem a legnagyobb szakértelemmel készült darabon.

 Ilyen például a Padova sarokülő, ami az összes fent említett követelménynek megfelel, sőt, mivel állandó alvásra is alkalmas, ezért különös figyelmet szentelünk az ülő- és fekvőfelület kialakítására. Az ülőlap alatt, annak kihúzása után megtaláljuk az egyik ágyneműtartót, a bukótámla lehajtásával pedig meg is van a kiágyazás, ami így egy gyors és kevéssé időigényes feladat. A másik ágyneműtartó az ellentétes ülőlap felemelésével tárul elénk. Az ágyneműtartó bútorlapból készül, fehér színű és szellőző kapszulákkal ellátott.

 A kanapé kinézete, a modern sarok ülőgarnitúra

Egy modern kanapé vagy sarokülőgarnitúraáltalában egy letisztult, egyenes vonalvezetésű darab, amit alapvetően a varrás egyediségével dobhatunk fel. Ennek színkombinációját mi határozhatjuk meg, ami a rendelkezésre álló szövetek bármelyikével kivitelezhető. Természetesen akadhat olyan variáció, amit nem lehet kivitelezni, csak a konkrét színekből és szövetekből.

Gyakori kedvencek a 2-3 színből álló darabok, amiknél érdemes egy mintás és egy egyszínű szövetet kombinálni, mivel ezzel jön ki a tökéletes összhatás. Remek példa erre a Panama sarokülő, ami 3 vagy 4 szövet kombinációjával is megálmodható. Ez a sarokülő méltán népszerű, mivel ortopéd rugós és vastag szivacsos kivitelben is rendelhető. Fontos a vásárlás előtt előre eldönteni a kanapé irányát, mivel az a későbbiekben nem változtatható, valamint jó, ha előre tudjuk, hogy magában nem ajánljuk az elhelyezését, csak falhoz. Ha így teszünk, sokáig a szobánk dísze marad. Arról még nem is ejtettünk szót, hogy ágyazható, ágyneműtartós, így 2 fő részére is kényelmes, állandó alvásra alkalmas fekhelyet biztosít.

 Fontos kiemelnünk, hogy a kanapék házhozszállítása minden esetben megoldható, valamint annak keretében kérhető az összeszerelési szolgáltatás. Ez azt jelenti, hogy a szállítás után a helyszínen a kollégáink által összeszerelésre kerül a kanapé. Ez azért fontos, mert a termékekre 24 hónap garancia vonatkozik, ami természetesen nem vonatkozik a szakszerűtlenül, házilag történő összeszerelés következtében létrejött hibákra. Ezek kiküszöbölése végett ajánljuk minden esetben az összeszerelési szolgáltatásunk igénybevételét.

Amennyiben bármilyen kérdésük lenne a fentiekkel, vagy bármely termékkel kapcsolatban, keressék bizalommal munkatársainkat!