Oldalsáv

Kategóriák


Minden címke 271


Egyedi és szabvány matrac méretek

Egyedi és szabvány matrac méretek

Mikor matracot választunk az új ágykeretünkbe, számos dolgot érdemes szem előtt tartani, legfőképpen a matrac méretét. Ezeket foglaljuk össze mai bejegyzésünkben.

Hogyan válasszunk?

Az egyik legfontosabb dolog, hogy a matrac a szoba méretéhez képest ne legyen az egész helyiséget kitöltő, de legyen olyan nagy, amit még a szoba önmagában elbír. Tehát nyugodtan körbe lehessen járni, ne keltse a zsúfoltság érzetét, de ne is tűnjön el benne.

Emellett gondoljuk át, hogy maximum hányan szeretnénk használni. Számoljuk bele, hogy mennyire forgolódunk álmunkban, az esetlegesen éjszaka átlopózó gyerekek mellett is kényelmesen aludjunk, nem beszélve a házi kedvencről az ágy végében. A legkényelmesebb szabvány matrac méretek a 180 x 200-as és a 200 x 200-as méretek, amik már roppant jól elnyelik a fent említett “tömeget”.

Persze előfordulhat, hogy kisebb ágyra van szükségünk, ilyenkor meg kell nézni, hogy mik a lehetőségek. Ha két személy kényelmes alvása a cél, akkor minden esetben 160 x 200-as matracot válasszunk, esetleg ha nagyon nem fér be nagyobb, akkor se legyen kisebb, mint 140 x 200.

Egy személy esetében a 90 x 200-as a standard méret, de ha kamaszról van szó, akkor a 80 x 200-as sem minősül kicsinek.

 Egyedi vagy szabvány matrac méret

Természetesen ma már ahány ágy, annyi ágykeret, így nem meglepő, ha nem a megszokott, szabvány méretű matrac való bele. Ez főleg a kisebb ágyak tekintetében figyelhető meg. Babaágyba a 60 x 120-as méret az általános, de nem ritkák a 70 x 120-as ágykeretek, amikbe általában egyedileg kell levágatni a matracot. Ennél nagyobbak már igazából bármekkorák lehetnek, de a legtöbbször mégis a 70-80 x 160-as méretet választják a szülők, mert azzal minimum kisiskolás korig, az alsó tagozatot ki lehet húzni ágycsere nélkül.

Felsőben már általában az igények is változnak, nem csak a méretek. Azok, akik nem akarnak még egyszer ágyat cserélni, praktikus, ha a szabvány matrac méretű 90 x 200-as ágyat választják csemetéjüknek. Az ettől eltérő darabokat szintén egyedileg kell elkészíttetni, ami szintén idő- és felár igényes.

Ennél nagyobb ágyak tekintetében általában elmondható, hogy a 200 x 200-as méretig szabvány ágykereteket lehet kapni.

Egyszemélyes ágyként a már fent említett 90 x 200-as méret az ideális, ami két felnőtt számára meglehetősen kényelmetlen, így nem is ajánljuk. Ha megfigyeljük, ez a 180 x 200-as matrac fele, ami kapcsán persze felmerülhet, hogy egy franciaágyba az egyben vagy a különálló matracok nyújtanak-e kényelmesebb pihenést. Ezt már egy korábbi cikkünkben körüljártuk, így erre a kérdésre is választ kaphatnak.

A 140 x 200-as méretű matrac az igazi szerelmeseknek tervezett kivitel - meg persze a kis hálószobákba -, hiszen meglehetősen össze kell bújni a maximális kényelem érdekében.

Ennél már egy számmal nagyobb verzió kell, ha az egyik (vagy épp mindkét) fél sokat mocorog éjjelente. A 160 x 200-as matracnál már kevésbé érezni ezt, ebben az esetben már kedvünkre terpeszkedhetünk.

A 180 és 200 x 200-as méret esetében már egy futballpályán érezhetjük magunkat, hiszen a többségnek egy ekkora felületen már mindegy, hogy merre fordulva alszik. Ennél a méretnél egyáltalán nem zavaró, ha éjjel egy kicsit szaporodik a létszám, hiszen mindenféleképpen garantált a kényelem. Persze ez egy megfelelő méretű hálószobát is megkíván. Az ennél nagyobb matracméretet pedig minden esetben egyedileg kell készíteni, hiszen valószínű, hogy az ágykeret sem szabványos, hanem egyedi asztalosmunka.

Remélhetőleg sikerült egy kicsit rávilágítanunk a megfelelő matrac méretekre, így mindenki könnyen megtalálja a számára ideálisat. Amennyiben segítségre lenne szüksége, keressen minket bizalommal!