Oldalsáv

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek

A www.nonstopbutor.hu webáruház internetes üzlet ÁSZF-je.

 Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni a www.nonstopbutor.hu webáruháznak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért, és kötelező érvényűnek tekinti magára nézve. A webáruházon keresztül elektronikusan leadott rendelésével egy időben Ön szerződést kötött velünk, amiben elfogadta az Általános Szerződési  Feltételeinket.

 

A B&A Trade Kft, mint a www.nonstopbutor.hu internetes webáruház tulajdonosa, mint eladó, vállalja, hogy az oldalon feltüntetett bútorokat képes forgalmazni, gyártani és kérésre házhoz szállítani, a termékismertetőkben leírt minőségben és a kért mennyiségben, probléma esetén a terméken feltüntettet ideig a garanciát, szavatosságot  vállalja. A megrendelő (vevő) vállalja, hogy a kérésének megfelelően legyártott bútort,a megállapodás alapján kifizeti, azt a raktárunkban vagy a megjelölt címen átveszi. Vevő tudatában van azzal hogy, a rendelésének megfelelően, egy korrekten teljesített bútor, vagy szolgáltatás nem átvétele eladónak vesztességet jelent, ami szerződésszegésnek minősül, ezért anyagi következményei lehetnek.

 

Rendelése folyamán, a kosár véglegesítése előtt el kell, hogy fogadja az Általános Szerződési Feltételeinket.

 

Az Általános Szerződési Feltételeink egybefüggően tartalmazzák:

  • A vásárlási információk
  • Szállítási információk
  • Adatvédelmi tájékoztató
  • Jogi nyilatkozat
  • Garancia / Jótállás / Elállás
  • Cégadatok

 Ezek együttes tartalma, az Általános Szerződési Feltételek.

 

1. Vásárlási információk

www.nonstopbutor.hu vásárlási feltételei

Üdvözöljük a www.nonstopbutor.hu webáruház internetes üzlet vásárlói között!

 

A Webáruház működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén az alábbi elérhetőségeken veheti fel velünk a kapcsolatot: 

 

Tulajdonosi adatok

Cégnév: B&A Trade  KFT. 

Cégjegyzékszám: 01-09-956993

NAIH szám: NAIH-72401/2014

Adószám: 13807632-2-43

Székhely: 1111 Budapest, Lágymányosi u.12. Fszt. 2.

Bankszámla: 12042809-01644697-00300000 Raiffeisen Bank  

IBAN: HU70 1204 2809 0164 4697 0030 0000  BIC CODE : UBRTHUHB

Telefonszám: +36 70/376-1301, +36 70/376-1304, 

Email: [email protected]

Facebook: www.facebook.com/nonstopbutor/

1.1. Megvásárolható termékek

 Termékeink bútorok, melyek franciaágyak, kanapék, sarokkanapék, ülőgarnitúrák, sarokülők, heverők, fotelágyak, fotelek, gyerek bútorok, étkező garnitúrák, székek, asztalok, szőnyegek, párnák, puffok.

A megjelenített termékeket online (elektronikus) vagy telefonos megrendeléssel lehet rendelni. Igény esetén a termékeket házhoz szállítjuk.

 A termékekre vonatkozó megjelenített árak tartalmazzák a törvényben előírt áfát, azonban nem tartalmazzák a házhoz szállítás, házba való bevitel és összeszerelés díját (lásd később). Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra. 

Tájékoztatjuk kedves Vásárlóinkat, hogy a méreteknél elfogadott eltérés 3%. Ha ezen felüli az eltérés, a reklamáció jogos. Amennyiben a fent említett 3%-on belüli az eltérés, a panasz jogtalan.  Ezen a mérethatáron belüli eltérések esetén nem élhet semmilyen visszatérítési vagy kártérítési igénnyel.


1.2. Az áruházban való böngészés, keresés

 A webáruházunkban tetszés szerint nézelődhet, személyazonossága felfedése nélkül is megismerkedhet termékeinkkel, árainkkal; regisztráció nélkül tájékozódhat. Termékeinket kategóriák szerint soroltuk be. A különböző kategóriákat az áruház tetején lévő Termékeink menüből választhatja ki. Ezt követően jelenik meg az adott kategórián belül bal oldalon az alcsoportok. Több alcsoport talál, melyek a könnyebb eligazodást szolgálják. A termékek listája egyben az árlistánk is. Minden termék árát bruttó áron, azaz ÁFÁ-val együtt tüntetjük fel. A termék nevére vagy fotójára kattintva az adott termék leíró oldalára jut, ahol részletes leírás mellett képet is lát. Ha a képre kattint az egérrel, akkor az nagyítva is megjelenik. A nyitó oldalra bármikor visszajuthat a Kezdőlap menüpontra kattintva, ami az oldalak felső részén elől található.

 A felső keresőmezőben gyorsíthatja meg bármely termék gyorsabb megtalálását honlapunkon. A mezőbe kell beírni a keresendő termék nevének vagy leírásának bármelyik szavát, vagy szórészletét. A gomb megnyomása után a keresés eredményeképpen mindazon termékek megjelennek, amelyek nevében vagy leírásában a megadott szó vagy szórészlet szerepel.

 A termék leíró oldalán található termékkép alatt képgaléria nyílik meg. Az itt szereplő képek nem minden esetben egyeznek meg a feltüntetett árakkal,
mert a választható opciók miatt eltérések lehetnek. A képek valódi bútorokat ábrázolnak, viszont az eredeti színeket a képek nem adják élethűen vissza.
 A képek színeinek minőségét befolyásolhatja az Ön által használt monitor típusa, mérte és beállítása. Ezekért az eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.
 

1.3. Megrendelés

 A vásárlás regisztráció nélkül is lehetséges. Ezen a portálon végrehajtott megrendelés következményeként a vevő és az eladó között adásvételi szerződés jön létre. A megrendeléssel a vásárló kijelenti, hogy elfogadja az általános szerződési feltételeket és tisztában van a vásárlás rögzített menetével. Az érvényes megrendeléshez vagy a regisztrációhoz a vásárló a regisztrációs oldalon található valamennyi pontot köteles a valóságnak megfelelően kitölteni. E kötelezettség elmulasztásából eredő károkért, illetve a regisztrációs folyamat közben felmerülő technikai problémákért nem vállalunk felelősséget.

Amennyiben a rendelését telefonon kívánja megtenni, ez ugyanazon feltételek mellett a távollévők között kötött szerződésekről szóló szabályozás értelmében az ügyfélszolgálatunkon keresztül lehetséges. A termékek adatlapján megjelenített képek eltérhetnek a valóságtól, bizonyos esetekben illusztrációként szerepelnek. Cégünk nem vállal felelősséget az esetleges technikai ismertetők, a beszállító, vagy rajta kívül álló okok miatt történő előzetes bejelentés nélküli változása miatt. Az árváltoztatás jogát cégünk fenntartja.

A honlapunkon található kiegészítők kompatibilitása más termékekkel nem garantált. Fenntartjuk a jogot a már visszaigazolt megrendelések visszautasítására részben, vagy teljes egészében. Részben történő teljesítés kizárólag a megrendelővel történő egyeztetést követően kerülhet sor. A termék vételárának előre történő kiegyenlítése esetén visszautalásra kerül az összeg küldőjének részére.


1.4 A megrendelések feldolgozása, igazolás


 A megrendelések feldolgozása munkanapokon történik 10 és 16 óra között. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelés leadására, amennyiben az a munkaidő lejárata után történik, az azt követő munkanapon kerül feldolgozásra. A megrendelésről automatikus visszaigazolást küld rendszerünk. Általános teljesítési határidő, a visszaigazolástól számított 3-4 héten belül. Nagyobb összegű, mennyiségű megrendelés esetén kérjük hívja központi számunkat további információért (szállítás, árukészlet ellenőrzése). A leadott megrendelések automatikus visszaigazolása után vevőinket csak a szállítást megelőző 2-4 nappal fogjuk keresni. A megrendelések feldolgozásakor előforduló hibák, hiányosságok esetén még a szállítás előtt felhívjuk a kedves vásárlót, vagy e-mailt küldünk neki a megrendelésének egyeztetése végett. A gyakran előforduló hibák: hiányos telefonszám, rossz e-mail cím vagy szállítási cím,  a megjegyzésbe írt tájékoztató jellegű információk egyeztetése. 
 

1.5. A rendelés menete

  • Ahhoz, hogy rendelését feladja, nem kell mást tennie, mint megkeresni a rendelni kívánt termék(ek)et a Webshop-unkban
  • Önnek lehetősége van minden bútort egyedire alakítania. Ezt a termék részletes adatlapjánál, a kosárba helyezés előtt található választó mezők segítségével teheti meg. Ha egyes választómezők a láthatónál több lehetőséget tartalmaznak, akkor az ott megjelenő tovább gombra kattintva választhat a teljes kínálatból. Minden bútor más és más választható feltételeket tartalmaz, általában méretválasztás, szivacs/rugó választás, szövet választás, ágyneműtartó 1 vagy 2 részből és ágyrész irányát határozhatja meg. Ezeket figyelmesen állítsa be, mert némelyik feltétel felárat tartalmaz. A kosárba helyezés gomb mellett a rendszer folyamatosan tájékoztatja Önt a termék aktuális áráról, a kiválasztott kiegészítőkkel együtt. 
  • A "Kosárba" gomb megnyomása előtt adja meg a rendelni kívánt mennyiséget.
  • A„Kosárba” gombra kattintva a termék bekerül a rendelései közé.
  • Kosárba helyezést követően megjelenik egy ablak, amely tájékoztatja Önt a kosara állapotáról és lehetőséget kínál a vásárlás folytatására vagy a kosara megtekintésére.
  • A kosár megtekintését követően lehetősége van a kosárba került termékek mennyiségének módosítására, a szállítási és fizetési mód kiválasztására.
  • Válasszon a felkínált szállítási módok közül.
  • Házhoz szállítás esetén kérhet Extra szolgáltatásként házba szállítást és összeszerelést. Az Ön feladata kiválasztani az adott emeletet, az erre vonatkozó felár ez alapján kerül kiszámításra. (Azt, hogy mi számít emeletnek, megtalálja a szállítási információk menüpontban.)
  • Amennyiben rendelkezik kupon kóddal, azt az oldal alján található mezőben tudja aktiválni.
  • A fizetendő összeg ellenőrzése után a "Rendelés folytatása" gomb segítségével léphet a következő oldalra, ahol meg kell adnia telefonszámát, valamint a szállítási és számlázási adatait. Amennyiben Ön még nem regisztrált a nonstopbutor.hu webáruházba, a regisztráció gombra kattintva itt megteheti. Regisztráció nélkül is le tudja adni rendelését. Amennyiben Ön már regisztrált felhasználónk, lépjen be és folytassa a vásárlást!
  • Kérjük olvassa el Adatkezelési szabályzatunkat és Általános Szerződési Feltételeinket. Az erre vonatkozó mezőt kiválasztva majd az "Adatok mentése" gombra kattintva adatai mentésre kerülnek, önnek pedig lehetősége nyílik egy utolsó alkalommal ellenőrizni a rendelésre vonatkozó összes adatot. Miután mindent rendben talált, az egyéb megjegyzések a rendelésről részhez írhat bármilyen nemű információt a futárnak és az eladónak egyaránt.
  • Kérjük, az e-mail címét figyelmesen töltse ki!
  • Ha mindent rendben talált, a "Rendelés véglegesítése" gombra kattintva adhatja le rendelését. Figyelem!! A rendelés elfogadása után a böngészőjén egy feliratnak kell megjelennie A KÖSZÖNJÜK RENDELÉSÉT címmel. Ha ezt nem látja valószínűleg a rendelése nem lett befejezve. Ellenőrizze a megadott email címén a leveleit néhány perc múlva, nem érkezett e igazolás. Amennyiben nem, ismételje meg a rendelést vagy hívja ügyfélszolgálatunkat. A megrendelést követően automatikus igazolást kap emailcímére.
  • A visszaigazoláson szereplő adatok fognak a számlán szerepelni, amit a weboldal üzemeltetője a B&A Trade KFT fog kiállítani.

 
1.6.  Fizetés módja

  • előre átutalással bankszámlánkra, amit a díjbekérőben megtalál
  • helyszínen a bútor átvételét követően egy összegben készpénzben a szállítónak
  • 30% foglaló előreutalásával + a fennmaradó részt helyszínen a bútor átvételét követően készpénzben a szállítónak
  • 50% foglaló előreutalásával + a fennmaradó részt helyszínen a bútor átvételét követően készpénzben a szállítónak
  •  online bankkártyás fizetési mód 

 A foglaló előre utaláskor, illetve a teljes összeg átutalásakor nagyon fontos, hogy a Díjbekérőn szereplő fizetési határidőig a bankszámlánkra megérkezzen a kért összeg. Kérjük ezt az összeget forintra pontosan és a kért határidőre utalni. Ha ez nem teljesül, nem tudjuk szállítani a bútort, még ha minden le is volt egyeztetve, csak egy későbbi időpontban valamint az előre utalással járó kedvezmények is megvonhatóak. A teljes összeg előreutalása esetén 2.000 Ft kedvezményben részesülnek minden 45.000 Ft feletti vásárlás esetén. A 45.000 Ft alatti vásárlás esetén nem jár kedvezmény az előre utalásra. Az előre utalások alkalmával nem értesítjük külön a vásárlót, hogy megérkezett az összege. Csak akkor vesszük fel a kapcsolatot a vásárlóval, ha nem érkezik meg a pénz, vagy ha nem a kért összeget kaptuk meg.

1.6.1. Bankkártyás fizetési tájékoztató

 Webáruházunk a CIB Bank által biztosított biztonságos bankkártyás fizetési megoldást nyújtja vásárlóinak. A biztonságot az adatok szétválasztása alapozza meg. A Webáruház a megrendeléssel kapcsolatos információkat kapja meg a vásárlótól, a CIB Bank pedig kizárólag a fizetési tranzakcióhoz szükséges kártyaadatokat a 256 bites TLS titkosítással ellátott fizetőoldalon. A fizetőoldal adattartalmáról a Webáruház nem értesül, azokat csak a CIB Bank érheti el. A tranzakció eredményéről a fizetést követően a Webáruház oldala tájékoztatja. A kártyás fizetéshez az Ön internet böngésző programjának támogatnia kell a TLS titkosítást.

A vásárolt áru/szolgáltatás ellenértéke, a kifizetett összeg azonnal zárolásra kerül kártyaszámláján. Kérjük, olvassa el részletes tájékoztatónkat!

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Üdvözöljük a CIB Bank biztonságos, internetes fizetési megoldásával működő Webáruházunkban!

Az alábbiakban röviden ismertetjük, hogy miképp intézheti biztonságos módon vásárlását.


Mire figyeljen a vásárláskor?

  • Olvassa el Webáruházunk ismertetőjét, a vásárlás kondícióit és a kiszállítás és a fizetés feltételeit!
  • Tanulmányozza át a Webáruház biztonsági feltételeit, hiszen ezzel garantálják az Ön adatainak biztonságát!
  • Tartsa nyilván a vásárlásával kapcsolatos adatait!
  • Tartsa nyilván a fizetéssel kapcsolatos tranzakciós adatait! (tranzakció azonosító, engedélyszám)
  • Biztosítsa, hogy titkos kártyaadataihoz illetéktelen személy soha ne férhessen hozzá.
  • Használjon olyan böngészőt, amely támogatja a TLS titkosításhoz szükséges opciót!

A biztonságról

A TLS, a Transport Layer Security elfogadott titkosítási eljárás rövidítése. Bankunk rendelkezik egy 256 bites titkosító kulccsal, amely a kommunikációs csatornát védi. A VeriSign nevű cég teszi lehetővé a CIB Banknak a 256 bites kulcs használatát, amely segítségével biztosítjuk az TLS alapú titkosítást. Jelenleg a világ elektronikus kereskedelmének 90%-ában ezt a titkosítási módot alkalmazzák. A vásárló által használt böngésző program az TLS segítségével a kártyabirtokos adatait az elküldés előtt titkosítja, így azok kódolt formában jutnak el a CIB Bankhoz, ezáltal illetéktelen személyek számára nem értelmezhetőek.
 

Elfogadott kártyák

A CIB Bank internetes fizetési rendszere a Mastercard/Maestro, a VISA termékcsaládba tartozó VISA és VISA Electron (az Electronnál csak abban az esetben, ha azt a kibocsátó bank engedélyezi) bankkártyák használatát, valamint internetes használatra alkalmas webkártyával való fizetést teszi lehetővé. 
 

Fizetés lépései

  1. Ön a Webáruház oldalán választja ki az árut/szolgáltatás melynek összegét bankkártyás fizetéssel kívánja teljesíteni.
  2. Ezt követően Ön átkerül a CIB Bank biztonságos fizetést garantáló oldalára, ahol a fizetés megkezdéséhez kártyaadatait szükséges kitöltenie.
  3. A kártyaadatok megadását követően a Fizetés gombra kattintva indíthatja el a tranzakciót
  4. A fizetést követően Ön visszatér a Webáruház oldalára, ahol a tranzakció eredményéről kap visszaigazolást.

A bankkártyával történő fizetés esetén a sikeres tranzakciót követően – ez a bankkártya érvényessége és a fedezet ellenőrzése utáni elfogadást jelenti –, a CIB Bank elindítja a Kártyabirtokos számlájának megterhelését az áru vagy szolgáltatás ellenértékével.

Amennyiben Ön nem kerül visszairányításra a fizetőoldalról a Webáruház oldalára, úgy a tranzakció sikertelennek minősül. Amennyiben a banki fizetőoldalon a böngésző „Vissza/Back” vagy a „Frissítés/Refresh” gombjára kattint, ill. bezárja a böngésző ablakot mielőtt visszairányításra kerülne az áruházba, a fizetés sikertelennek minősül.

Amennyiben a tranzakció eredményéről, annak sikertelensége esetén, okáról, részleteiről bővebben kíván tájékozódni, kérjük, vegye fel a kapcsolatot számlavezető bankjával.

1.6.2. KÁRTYAELFOGADÁS

Milyen típusú kártyákkal lehet fizetni?

A VISA és a Mastercard dombor nyomott kártyáival, ill. egyes VISA Electron, V Pay kártyákkal. A VISA Electron kártyák interneten történő használatának lehetősége a kártyát kibocsátó banktól függ. A CIB által kibocsátott VISA Electron típusú bankkártya használható interneten történő vásárlásra.

Mely bankok kártyái alkalmasak internetes fizetésre?

Minden olyan VISA és Mastercard/Maestro kártyával, mely internetes fizetésre a kártyakibocsátó bank által engedélyeztetve lettek, valamint a kifejezetten internetes használatra hivatott webkártyák.

Lehet-e vásárlókártyákkal fizetni?

Hűségpontokat tartalmazó, kereskedők/szolgáltatók által kibocsátott pontgyűjtő kártyákkal nem lehet interneten fizetni.

Lehet-e co-branded kártyákkal fizetni?

Bármilyen olyan co-branded kártyával lehetséges fizetni, mely internetes fizetésre alkalmas MasterCard vagy VISA alapú kártya.

1.6.3. FIZETÉS FOLYAMATA

Hogyan működik az online fizetés banki háttér folyamata?

A vásárló a kereskedő/szolgáltató internetes oldalán a bankkártyás fizetési mód választását követően a fizetést kezdeményezi, melynek eredményeként átkerül a Bank biztonságos kommunikációs csatornával ellátott fizetőoldalára. A fizetéshez szükséges megadni kártyaszámát, lejárati idejét, és a kártya hátoldalának aláíráscsíkján található 3 jegyű érvényesítési kódot. A tranzakciót Ön indítja el, ettől kezdve a kártya valós idejű engedélyezésen megy keresztül, melynek keretében a kártyaadatok eredetisége-, fedezet-, vásárlási limit kerül ellenőrzésre. Amennyiben a tranzakció folytatásához minden adat megfelel, a fizetendő összeget számlavezető (kártyakibocsátó) bankja zárolja a kártyáján. Az összeg számlán történő terhelése (levonása) számlavezető banktól függően néhány napon belül következik be.

Miben különbözik az internetes kártyás vásárlás a hagyományostól?

Megkülönböztetünk kártya jelenlétével történő (Card Present) és kártya jelenléte nélküli (Card not Present) tranzakciókat. A Card Present tranzakció POS terminál eszköz segítségével történik. A kártya lehúzását és a PIN kód beütését követően a terminál kapcsolatba lép a kártyabirtokos bankjával, az engedélyező központon keresztül, és a kártya típusától, illetve a kártya kibocsátójától függően a VISA vagy MasterCard hálózaton keresztül. Itt megtörténik az érvényesség és fedezetvizsgálat (authorizáció). Az előbbi útvonalon visszafelé haladva a POS terminál (illetve a kereskedő) megkapja a jóváhagyást vagy elutasítást. A vásárló aláírja a bizonylatot. A Card not Present olyan tranzakció, melynek lebonyolításakor a bankkártya fizikailag nincs jelen. Ide tartoznak a levélben, telefonon, illetve az elektronikus úton (internet) lebonyolított tranzakciók, amelyek esetében a vásárló (kártyabirtokos) a tranzakciót biztonságos (256 bites titkosítású) fizetőoldalon bekért kártyaadatok megadásával indítja. A sikeres tranzakcióról Ön kap ún. engedélyszámot, mely megegyezik a papír alapú bizonylaton található számmal.

Mit jelent a foglalás?

A tranzakciót a bank tudomására jutásakor azonnal foglalás (zárolás) követi, hiszen a tényleges terheléshez előbb a hivatalos adatoknak be kell érkezniük, mely néhány napot igénybe vesz és az alatt a vásárolt összeg újra elkölthető lenne. Ezért a foglalással a levásárolt vagy felvett pénzt elkülönítik, foglalás alá teszik. A foglalt összeg hozzátartozik a számlaegyenleghez, azaz jár rá kamat, de még egyszer nem költhető el. A foglalás biztosítja azon tranzakciók visszautasítását, melyre már nincs fedezet, noha a számlaegyenleg erre elvben még lehetőséget nyújtana.

1.6.4. SIKERTELEN FIZETÉSEK ÉS TEENDŐK

Milyen esetben lehet sikertelen egy tranzakció?

Általában a kártyát kibocsátó bank (tehát ahol az ügyfél a kártyát kapta) által el nem fogadott fizetési megbízás; de bankkártya használat esetében ez lehet olyan okból is, hogy távközlési vagy informatikai hiba miatt az engedélykérés nem jut el a kártyát kibocsátó bankhoz.

Kártya jellegű hiba

  • A kártya nem alkalmas internetes fizetésre.
  • A kártya internetes használata számlavezető bank által tiltott.
  • A kártyahasználat tiltott.
  • A kártyaadatok (kártyaszám, lejárat, aláíráscsíkon szereplő kód) hibásan lettek megadva.
  • A kártya lejárt.

 
Számla jellegű hiba

  • Nincs fedezet a tranzakció végrehajtásához.
  • A tranzakció összege meghaladja a kártya vásárlási limitét.

 
Kapcsolati jellegű hiba

  • A tranzakció során valószínűleg megszakadt a vonal. Kérjük, próbálja meg újra.
  • A tranzakció időtúllépés miatt sikertelen volt. Kérjük, próbálja meg újra.

 
Technikai jellegű hiba

  • Amennyiben a fizetőoldalról nem tért vissza a kereskedő/szolgáltató oldalára, a tranzakció sikertelen.
  • Amennyiben a fizetőoldalról visszatért, de a böngésző "back", "reload" illetve "refresh" segítségével visszatér a fizetőoldalra, tranzakcióját a rendszer biztonsági okokból automatikusan visszautasítja.

Mi a teendő a fizetési procedúra sikertelensége esetén?

A tranzakcióról minden esetben generálódik egy tranzakcióazonosító, melyet javaslunk feljegyezni. Amennyiben a fizetési kísérlet során tranzakció banki oldalról visszautasításra kerül, kérjük vegye fel a kapcsolatot számlavezető bankjával.

Miért a számlavezető bankkal kell felvenni a kapcsolatot a fizetés sikertelensége esetén?

A kártyaellenőrzés során a számlavezető (kártyakibocsátó) bank értesíti az összeget beszedő kereskedő (elfogadó) bankjának, hogy a tranzakció elvégezhető-e. Más bank ügyfelének az elfogadó bank nem adhat ki bizalmas információkat, arra csak a kártyabirtokost azonosító banknak van joga.

Mit jelent az, ha bankomtól azonban SMS kaptam az összeg foglalásáról/zárolásáról, azonban a kereskedő/szolgáltató azt jelzi, hogy sikertelen volt a fizetés?

Ez a jelenség olyan esetben fordulhat elő, ha a kártya ellenőrzése megtörtént a fizetőoldalon, azonban Ön nem tért vissza kereskedő/szolgáltató internetes oldalára. A tranzakció ebben az esetben befejezetlennek, így automatikusan sikertelennek minősül. Ilyen esetben az összeg nem kerül terhelésre kártyáján, a foglalás feloldásra kerül.

1.6.5. BIZTONSÁG

Mit jelent a VeriSign és a 256 bites titkosítású TLS kommunikációs csatorna?

A TLS, a Transport Layer Security elfogadott titkosítási eljárás rövidítése. Bankunk rendelkezik egy 256 bites titkosító kulccsal, amely a kommunikációs csatornát védi. A VeriSign nevű cég teszi lehetővé a CIB Bank-nak a 256 bites kulcs használatát, amely segítségével biztosítjuk a TLS alapú titkosítást. Jelenleg a világ elektronikus kereskedelmének 90%-ában ezt a titkosítási módot alkalmazzák. A vásárló által használt böngésző program a TLS segítségével a kártyabirtokos adatait az elküldés előtt titkosítja, így azok kódolt formában jutnak el a CIB Bankhoz, ezáltal illetéktelen személyek számára nem értelmezhetőek.

A fizetés után figyelmeztetett a böngészőm, hogy elhagyom a biztonsági zónát. A fizetésem biztonsága így garantált?

Teljes mértékben igen. A fizetés folyamata 256-bites titkosított kommunikációs csatornán folyik, így teljesen biztonságos. A tranzakciót követően Ön a kereskedő honlapjára jut vissza, amennyiben a kereskedő oldala nem titkosított, a böngészője figyelmezteti, hogy a titkosított csatornát elhagyta. Ez nem jelent veszélyt a fizetés biztonságát illetően.

Mit jelent a CVC2/CVV2 kód?

A MasterCard esetében az ún Card Verification Code, a Visa esetében az ún. Card Verification Value egy olyan, a bankkártya mágnescsíkján kódolt numerikus érték, melynek segítségével megállapítható egy kártya valódisága. Az ún. CVC2 kódot, mely az Mastercard/Maestro kártyák hátoldalán található számsor utolsó három számjegyében szerepel, az internetes vásárlások során kell megadni.

Mit jelent a Verified by Visa?

A Verified by Visa rendszerben regisztrált Visa kártyabirtokosok jelszót választanak a kártyát kibocsátó banknál, mely segítségével azonosíthatják magukat internetes vásárlás esetén, és amely védelmet nyújt a Visa kártyák jogosulatlan használata ellen. A CIB Bank elfogadja a Verified by Visa rendszer keretein belül kibocsátott kártyákat.

Mit jelent a Mastercard Secure Code?

A Mastercard SecureCode rendszerben regisztrált Mastercard/Maestro kártyabirtokosok jelszót választanak a kártyát kibocsátó banknál, mely segítségével azonosíthatják magukat internetes vásárlás esetén, és amely védelmet nyújt a Mastercard/Maestro kártyák jogosulatlan használata ellen. A CIB Bank elfogadja a Mastercard SecureCode rendszer keretein belül kibocsátott kártyákat.

Mit jelent a UCAF kód?

MasterCard/Maestro kártyák esetén az Ön kártyakibocsátó bankjától esetlegesen kapott egyedi kód. Ha nem kapott ilyet, hagyja üresen a mezőt.

 

1.7.  Akciók

Ha élő megrendelése van, amiben akciós ágyat rendelt, de időközben megszűnik az akció, akkor a változás az Ön megrendelésére nem vonatkozikHa időközben megszűnik egy termék akciója, de Ön még akciósan rendelte, akkor a leegyeztetett akciós áron fogja megkapni. Ez abban az esetben is érvényes, ha időközben az akciós termék ára további árcsökkenésen megy keresztül.

 Összefoglalva, mindig a visszaigazolt és leegyeztetett áron jut a megrendelt termékhez, függetlenül az akciók, és az árak mozgásától. Az áruház fenntartja a jogot, hogy az akciók megszűnéséről előzetes bejelentés nélkül döntsön, valamint új akciókat hozzon létre.

Tájékoztatjuk kedves Vásárlóinkat, hogy a méreteknél elfogadott eltérés 3%. Ha ezen felüli az eltérés, a reklamáció jogos. Amennyiben a fent említett 3%-on belüli az eltérés, a panasz jogtalan.

Az akciós ágyak valódi árai fel vannak tüntetve az akciós ár felett . A termékek akciós kategóriába különféle okok miatt kerülnek, amik lehetnek kifutó anyagok, nagy tételű gyártás, esztétikai hibás  szövet felhasználása vagy pusztán marketing fogás. Az akciós ágyaknál előfordulhatnak színeltérések, esetleg foltosodás, ráncosodás, anyagmegnyúlás, de ezek nem jelentős mértékűek, az ágynak a rendeltetés szerű használatát nem befolyásolják, kényelmi funkciók nem csökkenek. 

Az akciós ágyak választása esetén tudni kell, hogy ezek többnyíre az általunk felkínált színvariációkból választhatóak, és a dizájnos kialakítás mellett, általában egy semleges vékony annyaggal vannak behúzva melyeknek színtől függetlenül nincs olyan rugalmassága és formatartóssága mint a választóprogramban választható 2-3 kategóriás szöveteknek, ezért előfordulnak, hogy ráncosodnak vagy helyenként gyűrődnek. 

Ezt nagyon egyszerűen lehet kezelni, mégpedig úgy, hogy kézzel kisimitom vagy egyszerűen egy pléddel vagy ágytakaróval letakarom.  Ezek a huzatok szinte a legolcsóbb árfekvésű ágyakra vannak ráhuzva és ne várja el senki, hogy tudja azt amit a lényegesen magasabb árfekvésű és jobb minőségű szövetek tudnak. Az olcsó ágyaknak hívjuk azokat amelyek, 80000 ft alatt vannak, természetesen alvási és szerkezeti kialakításban ugyanazt tudják mint drágább ágyaink csak, esztétikailag és huzat ügyileg sokkal egyszerűbbek és puritánabbak, sorozatgyártásban készülnek, a magasabb árfekvésüek pedig egyénileg készülnek. 

Az hogy egy ágyon ráncosodik a szövet, vagy hogy kivan húzódva a cérna, vagy a párna szöszölődik ezek nem garanciális problémák mert, nem lehet megállapítani teljes biztonságal hogy miért alakult ki és hogy mikor, főleg úgy, hogy átvételkor és kipróbáláskor még nem volt tapasztalható. 

1.8.  Regisztráció, hírlevél

Kérjük Önöket, hogy regisztráljanak, mert így számos előnyt élvezhetnek ezáltal.

Ha elveszett számlája, vagy szállítólevele, de Önt rendszerünkben nyilvántartjuk és sikeresen azonosítottuk, akkor is élhet garanciális igényével.

Ha Ön regisztrált vásárlónk, nem kell aggódnia ha elvesztette a korábban vásárolt bútorok számláit, szállítóleveleit, a garanciára akkor is jogosult.

A regisztráció előnye, hogy létrehoz egy saját fiókot, melyen megtekintheti aktív és lezárt rendeléseit, módosíthatja adatait, kiválaszthat kedvenc termékeket.

Összehasonlíthatja, értékelheti korábbi rendeléseit, valamint korábban rendelt termékei garanciális ügyintézését, minden hivatalos dokumentum (számla, szállítólevél) nélkül is le tudjuk folytatni jogvesztés nélkül.

További előnye, hogy nyereményjátékaink ajándékaira csak a regisztrált vásárlóink jogosultak, valamint ünnepnapi kedvezményeinket is csak a regisztrált vásárlóink kaphatják.

Hírlevélre való feliratkozás előnye, elsőként értesülhet akcióinkról, kedvezményeinkről és az áruházunkban történő változásokról, eseményekről.

 

Vásárlásával Ön elfogadja, hogy a www.nonstopbutor.hu webáruház  a vásárlást követően egy éven belül megkeresheti kérdőív formájában, szolgáltatásaink és termékeink minőség ellenőrzés céljából. 

 

1.9.  Mit jelent egy ágy rendeltetésszerű használata?

Az évek során az ágyvásárlási szokások és szempontok nem sokat változtak. Szinte mindenki örök életre szeretne egy olyan ágyat amelyik, kényelmes, szép, strapabíró és lehetőleg olcsó legyen. A mai fogyasztói társadalomban ezt a négy kritériumot a létező legjobb szándék ellenére sem lehet már teljesíteni. A monopolhelyzetben lévő alapanyag gyártó multinacionális cégek legfőbb szempontja a profit és a darabszám teljesítése, emiatt a tartósság kifejezés szitokszóvá válik és ez folyamatosan a jó minőség módszeres leépítésére irányul. Ezért a későbbi félreértések elkerülése végett szükségesnek érezzük, hogy meghatározzuk azt, mit értünk az ágyak, franciaágyak, heverők, rendeltetésszerű használatán.

 

Ágy / franciaágy / heverő

Bútordarab, melyet általában kellemes tevékenységekre használunk. Így például pihentető alvásra, szexuális együttlétre, olvasásra, tévénézésre. Létezik egyszemélyes heverő, ágy, illetve kétszemélyes franciaágy. Rendeltetetés szerű használat röviden az, hogy a terméket arra kell használni, ami a jellege.

Az általunk készített ágyak anyaga fa, bútorlap, szövet, dekor műbőr. A fekvőfelületek különböző szivacs és rugós kialakításúak. A webáruházunk honlapján a különböző szövetek típus és ár szerint is kategorizálva vannak. Léteznek erősebb, tartósabb ezáltal drágább és vannak gyengébb, kevésbé tartós, de olcsóbb alapanyagok. A kevésbé tartós anyagok nem azt jelentik, hogy rossz minőségűek. Minden leendő vásárlónak először azt kell meghatároznia milyen termékre van szüksége. Nem általában egy ágyat, hanem egy bizonyos ágyat kell választania.

A következő kérdésekre kell válaszolnia:

  • Hányan fogják használni (egy-két személy)
  • Milyen súlycsoportba tartoznak azok, akik használják
  • Milyen korosztályba tartozik, milyen egészségügyi állapot van
  • Milyen célra használja
  • napi 5-8 óra alvás
  • tartós, akár napi 20 óra fekvés
  • tartós akár napi 12 órás ülésre, fekvésre, tévénézésre
  • vendégágy, alkalomszerű használat

 

Webáruházunk minden általunk gyártott ágyhoz meghatároz egy súlykorlátot. Ennek betartásával tartós, e felett viszont várhatóan nem lesz a termék tartós. A rendeltetésszerű használat tehát a különböző ágyak esetén eltérő végeredményt okozhat. Azonban az mindegyik ágyra igaz, hogy azok nem sporteszközök, nem trambulinok. Kifejezetten ártalmas, ha a fekvőfelületen ugrálnak, több személy életvitelszerűen rajta tartózkodik. Esetleg kisállatok alkalmazzák felesleges idejük eltöltésére.

A funkciók meghatározása az elsődleges ez után jöhet az esztétikai tényezők kiválasztása.

2. Szállítási információk

2.1.  Nonstop bútor őszi akciós ajánlata

Minden terméket 40%-os kedvezménnyel szállítunk házhoz.

A kedvezményes szállítási akció időtartama: 2020. január 01.-től  - 2021. január 01.-ig leadott megrendelésekre érvényes.

A kezdőidőponttól a rendszer automatikusan a kedvezményes szállítási díjjal számol.

Kedves Látogató!

nonstopbutor.hu webáruházban rendelt termékekre lehetőségük van házhoz szállítást és házba szállítást/összeszerelést igénybe venni. 
A pontos szállítási díjakat a termék kosárba helyezése után láthatja.
A szállítási díjak országosan egységesek, de termékenként változnak.

2.2.  Szállítási díj, csomagolás, postai díj

A megrendelt terméket a csomag átvételekor a futárnak kell kifizetni utánvétes rendelés esetén. A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítője és a visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz. A számla egyben a garancia levél is. Kérjük a csomagot kézbesítéskor a futár előtt szíveskedjék megvizsgálni, és esetlegesen a termékeken észlelt sérülés esetén kérje jegyzőkönyv felvételét és ne vegye át a sérült csomagot. Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt nem áll módunkban elfogadni. Szállítás során csak a Nonostop bútor munkatársaival vagy a Magyar Posta MPL futárszolgálat kollégáival találkozhat.

Termékeinket 7 kategóriába soroljuk méretek és szállíthatóság szerint, ez alapján változnak a szállítási feltételek is.

2.2.a.   A típus

Székek, Játszószőnyegek, Memory slim fedőmatrac, Szivacsmatrac, Soft anatómiai párna, Puffok, Párnák, Szőnyegek
    
Szállítási díjak
1 db vagy 1 pár rendelése estén is 3.000 Ft

Házba szállítási és Összeszerelési díjak
1 db vagy 1 pár rendelése estén is földszint 1.000 Ft és minden további emelet +1.000Ft

2.2.b.   B típus

4 és 6 személyes asztalok

Szállítási díjak
1 db rendelése esetén 7.000 Ft

Házba szállítási és Összeszerelési díjak
1 db rendelése esetén a földszint 4.000 Ft és minden további emelet +800Ft

2.2.c.   C típus

Hattyú fotel, Kar nélküli fotel ágy, Maci kanapé, Körbetámlás gyerekágyak, Rugós és szivacsos matracok
     
Szállítási díjak
1db rendelése esetén 8.500 Ft

Házba szállítási és Összeszerelési díjak
1 db rendelése esetén a földszint 1.000 Ft és minden további emelet +1000Ft

2.2.d.   D típus

Normál kanapék, Jóga fotelágy, Heverők, Kéttámlás heverők, Long heverő, Senior heverő 
     
Szállítási díjak
1 db rendelése esetén 10.400 Ft

Házba szállítási és Összeszerelési díjak
1 db rendelése esetén a földszint 1.500 Ft és minden további emelet +1500Ft

2.2.e.  E típus

4 vagy 6 személyes étkezőgarnitúrák, Franciaágykeretek minden méretben

Szállítási díjak
1 garnitúra rendelése esetén 10.400 Ft

Házba szállítási és Összeszerelési díjak
1 garnitúra rendelése esetén a földszint 4.000 Ft és minden további emelet +1500Ft

2.2.f.   F típus

Normál Franciaágyak, Modern franciaágyak, Millenium franciaágyak, Modern kanapék, Sarok kanapék
     
Szállítási díjak
1 db rendelése esetén 13.600 Ft

Házba szállítási és Összeszerelési díjak
1 db rendelése esetén a földszint 2.000 Ft és minden további emelet +2000Ft

2.2.g.   G típus

Prémium Franciaágyak, Sarokülők

Szállítási díjak
1 db rendelése esetén 19.200 Ft

Házba szállítási és Összeszerelési díjak
1 db rendelése esetén a földszint 2.000 Ft és minden további emelet +2000Ft

2.3.a.   Szállítási kedvezmények

  • Kettő bútor vásárlása esetén, melyet azonos címre kér, és a vásárlás összege eléri a bruttó 80000-ft-ot a szállítási költség összegéből 10% kedvezményt tudunk biztosítani.
  • Három vagy több bútor vásárlása esetén, melyeket azonos címre kéri és a vásárlás összege eléri a bruttó 100000-ft-ot a szállítási költség összegéből 20% kedvezményt tudunk biztosítani.

A szállítási kedvezményt a rendszer automatikusan számolja.

  • Négy vagy több bútor vásárlása esetén telefonon kérjen egyedi szállítási ajánlatot.

 

 A számla kiállítása után az egyedi szállítási kedvezmény már nem érvényesíthető.
Ez egy adható és kapható kedvezmény, nem jár automatikusan.

2.3.b.  További szállítási kedvezményeink a Nyíregyházán és szűk vonzáskörzetében élők részére

Helyi vállalkozásként szívügyünknek tekintjük, az itt élők támogatását. 
Nyíregyházára történő szállítás esetén a szállítási díjból 70% kedvezményt tudunk biztosítani. Több termék vásárlása esetén a nyíregyháziaknak is érvényes a rendszer által biztosított további szállítási kedvezmény, a megadott feltételek mellett.
Adott esetben, 3 vagy több bútor vásárlása esetén 20% + 70% szállítási kedvezményt írunk jóvá.

A 70%-os szállítási kedvezményt csak azok a nyíregyháza és környékbeli vásárlók tudják igénybe venni, akik az alábbi irányítószámok valamelyikére kérik a szállítást.
Irányítószámok: 4400, 4405, 4431, 4432, 4433, 4481, 4551, 4246

Tájékoztatjuk kedves vevőinket, hogy a webáruházunkból történő vásárlás során elkészített számlán, a termék összege és a hozzá kapcsolódó esetleges felárak mellett, egy szállítási díjjal fog találkozni.
Ez a díj magába foglalja a rendelet termék(ek)hez szükséges anyagok kezelését, mozgatását, válogatását és az Önhöz való eljuttatásának költségeit.

Termékeink házhoz szállítása Magyarország bármelyik településére megoldott. A szállítási díjak termékekre(db) vonatkoznak és nem km vagy helység alapúak. Tehát, egy bizonyos termék ára Magyarország minden településére egységes áron van számolva, zárt gépi rendszer automatikusan számolja. Minden egyes terméknek külön szállítási díja van, függetlenül attól, hogy egy címre kérik. Vannak szállítási kedvezmények, amelyeket szintén a rendszer számolja, ettől eltérni nem tudunk. A szállítási cím megadásakor az irányítószám alapján a gép felismeri a települést. A rendszer csak magyarországi irányítószámokat tud kezelni.

Jelenleg ország határon túlra nem tudunk szállítani. Ha határon túli honfitársaink mégis tőlünk szeretnének rendelni, úgy, vagy személyesen kell eljönniük nyíregyházi raktárunkba, vagy valamelyik belföldi határ menti településen kell átvenniük a szállítóinktól a terméket.

3. Házbaszállítás és összeszerelés is kérhető

 A HÁZIG SZÁLLÍTÁS: A fuvardíj tartalmazza a házig szállítást, amelyben a kapuig elvitel INGYENES, amennyiben a parkolási lehetőség biztosított és a táv nem több 15 m-nél!!!

A HÁZBA SZÁLLÍTÁS

 Családi háznál azt értjük, hogy a parkolás biztosított a ház kapujától nem messzebb, mint 15 méter, és a kaputól a bejárati ajtó nincs messzebb mint 15 méter!

A pontos paramétereket, rendelés után a megjegyzés rovatban kérjük feltüntetni, a helyszíni kellemetlenségek elkerülése végett!

 Házba szállítás esetén kérjük a bútor fogadására kijelölt helységet szabaddá tenni, valamint az odavezető folyosót, lépcsőházat már előre akadály mentesíteni.

 Kérjük a megfelelő körülmények biztosítását, hogy szállítóink ne kockáztassák saját és mások testi épségét és hogy sérülésmentesen át tudják adni a megrendelt bútort is (pl.: ne legyenek hiányos lépcsők, emeleteken, függő folyosókon kiszakadt hiányos korlátok, félkész épületeknél a megfelelő bejárás biztosítása, gondolunk itt a balesetveszélyes építési törmelékekre, csúszós sáros területekre). Ha Ön előre kifizette a házba szállítás díját, de a körülményeket nem biztosította úgy a szállítók a helyszínen is megtagadhatják a bevitelt, ha a beszállítás veszélyezteti a testi épségüket. Az erre irányuló reklamációkat nem fogadjuk el, és a beviteli díj 50%-át utaljuk csak vissza. 

 Erkélyen át semmilyen bútort nem viszünk be a lakásba, és erre nem kötelezhető a szállító. Korábban ezt sokszor megcsináltuk, de olyan baleset veszélyes helyszínekkel találkozzunk, hogy a későbbi problémák elkerülése végett a jövőben nem vállaljuk. 

  Megkérnénk a Tisztelt vásárlókat, hogy rendelése előtt ne csak arról győződjön meg, hogy befér e a szobába az adott bútor, hanem arról is, hogy ellehet e juttatni oda. Itt meg kell néznie a fordulókat, az ajtókat, a lépcsőt, korlátot és a folyosók méreteit.. Ha már láthatóan nem fog beférni amit szeretne, akkor célszerűbb egy másik terméket választani, akár egy elemes szerelhetőt, nem érdemes próbálkozni, mert vagy az ágy, vagy a fal fog sérüléseket szenvedni. 

HÁZIG? vagy HÁZBA?

 Megrendelés leadását követően, telefonos egyeztetés közben vagy akár szállítás előtt is van lehetőség arra, hogy HÁZBA szállítást kérjenek vásárlóink.

 Erre a helyszínre érkezve csak az eredeti összeg duplájáért van lehetőség, amely nem a helyszínen, hanem később kerül kiszámlázásra! 

 Egy házig szállítás időtartama maximum 10 percet vesz igénybe, míg a bútort a kapunál a szállítók leteszik, és az utánvétel lezajlik.

 Egy bevitel, összeszereléssel kb: 30-40 perc. Ha előzőleg nem jelzik a beviteli igényt, úgy a következő szállítási címről elkésnek a szállítók, és az egész utána lévő összes szállítás is elcsúszik, ugyanez történik ha nincs előkészítve a hely a termék fogadására.

Szállítóink mindent elkövetnek, hogy az előre le nem egyeztettet helyzeteket az Önök kedve szerint megoldják, de ez csak kölcsönös megegyezésen alapulhat, mely esetén cégünk felelősséggel nem tartozik senki felé.


A HÁZBA szállítás cégünknél felárral jár, függetlenül attól, hogy van-e lift a házban!

Használható nagy méretű teherliftek esetén a házba szállítás ára feleződik.

 Használható nagy méretű lift az, amibe az ágy minden része bemegy és működőképes. Ha már csak egy részével is lépcsőzni kell akkor a teljes beviteli árat kell kifizetni. A fejtámlák szinte minden esetben beférnek a liftbe, de a bevitel nehéz része nem ez, hanem az ágytest, és az ágyneműtartók.

 Teher liftes bevitelnél kérjük ezt az igényét előre jelezni. A rendszer nem tud megkülönböztetni liftes vagy kézi bevitelt, így ennek a szolgáltatásnak a számláját csak a teljesítést követően tudjuk kiállítani. Mert a teljesítés során derül ki, hogy teljes árat kell fizetnie a bevitelért, vagy befért a liftbe és akkor csak az ár felét kell fizetnie. Ebben az esetben csak a helyszínen készült jegyzőkönyv alapján tudjuk az 50 százalékos visszatérítést adni, ha ez helyben  nem történik meg, úgy nem tudjuk visszatéríteni az összeget. Alapesetben mindig a teljes árat számlázzuk ki, mert előre nem lehet tudni, hogy maradéktalanul teljesül a liftes szállítás. 

Házba szállításnál nem alapeset amikor a kapu bejárattól, lépcsőháztól, vagy a lift ajtótól a lakás 25 métertől messzebb van, gyakran száz méterre található. Ilyenkor a folyosókon és a szűk gangon mindenféle használati tárgyat kerülgetni kell, valamint a szembejövő gyalogod forgalom esetében meg kell állni, mert nem lehet elférni. Ezek a szállítások legtöbbször a helyszínen derülnek ki, mert nem jelzik előre, de nagyon sok időt vesznek igénybe, ilyenkor a hátralévő bútorok leadása jókorát csúszik. Ezért ilyen estekben, utólagosan is fent tartjuk a jogot a plusz felár kiszámlázására. 

Ha a felvitel lifttel történik, de lifttől messze kell szállítani (25 m-től), akkor nem jár a kedvezményes visszatérítés. 

Házba szállítás ára terméktípusonként eltérhet.

Többszintes családi házak esetében is érvényes az emeleti szolgáltatás, a tetőtér is emeletnek számít, és általában itt van a legtöbb olyan eset amikor nem lehet felvinni az ágyat, mert a fordulók és a szűk lépcső( csiga lépcső) nem teszi lehetővé.

 Polgári házaknál gyakran előfordul a nagy belmagasság miatt, hogy galéria van beépítve a szobába ez is emeletnek számít. Itt valójában nem megyünk emeletet, de a szűk helyek miatt nagyon sok időt vesz igénybe míg elhelyezzük az ágyat a galériára, legtöbb esetben nem is tud teljesen felnyílni.


A szuterének és a pince helységek is emeletnek számítanak. A földszint és magasföldszint között úgy teszünk különbséget, hogy a földszinten azt értjük amit az utcáról 10 lépcsőfokkal elérünk. A magas földszint ha tíz lépcsőfoknál többet kell menni az ajtóig. Ez azért lényeges mert bevitel esetén a magasföldszintre, már plusz egy emeleti díjjal többet számlázunk.

A bútorok átvételét 16. életévét betöltött személy veheti át. Ellenkező esetben a termék visszaszállításra kerül!

Kérjük a fentiek tudomásul vételét!

Kérdés esetén forduljon hozzánk bizalommal telefonon: +3670/3761304; +3670/3761301  vagy üzenetben: [email protected].


Visszaszállítás:

Cégünk nem vásárol vissza régi bútorokat, ennél fogva nem is szállítunk el semmilyen más bútort a vevők lakásából. Ha mégis valamilyen oknál fogva cégünk vállal visszaszállítást, annak a díja megegyezik a szállítási díjak táblázat eredeti, NEM kedvezményes összegével. Ezek a visszaszállítási díjak nem tartalmazzák az emeletről és a házból való le- és kiszállítást, csak a ház kapujától a megadott címig történő szállításra vonatkoznak. Az emeletről való le hozatal díja megegyezik az emeletre való felviteli díjakkal. 

Egy példa: A kedves vevőtől franciaágyat szállítunk vissza és nekünk kell lehoznunk az első emeletről. Visszaszállítási díj az F típusú, azaz 13.600 Ft plusz az emeleti szolgáltatás díja, 4.000 Ft. Mivel ezért a szolgáltatásért mindenki sajnál pénzt adni. ezért nem is vállalunk ilyet, inkább meghagyjuk a vásárlóknak azt a lehetőséget, hogy ezt oldják meg olcsóbban.


FONTOS: Amennyiben átvételkor a termék, hiányos vagy sérült, a vevő a kárigényét haladéktalanul köteles bejelenteni jegyzőkönyv formájában, mely hitelesítve van a megrendelő (átvevő) valamint a fuvarozó cég jelenlévő képviselője részéről egyaránt, ennek elmulasztása jogvesztéssel jár. A sérülési reklamáció csak aláírt jegyzőkönyvvel  érvényesíthető,melyben le van írva a hiba oka.  Az átadás átvétel után már nem tudjuk garanciális problémának kezelni a szakadást,horzsolást,törést és az egyéb külső mechanikai sérülést. Ugyanez vonatkozik a a liftes felvitel esetén. A helyszínen kell dokumentálni azt, hogy befért a liftbe és ennek alapján, vagy a bevitel felét fizeti a vásárló a helyszínen, vagy ha előre utalt, akkor a bevitel felét vissza utaljuk a helyszínen készült jegyzőkönyv alapján. Ha ez nem lett dokumentálva, később erre irányuló reklamációt, visszafizetési igényt nem fogadunk el. 

 

Szállítási határidő

A szállítás időpontját illetően, gyakran előfordul, hogy a megrendelést követően pár napra már szállítás miatt hívjuk a vásárlót, mert pont abba az útirányba induló autókon van még hely és a rendelt terméket képesek vagyunk rövid idő alatt legyártani. Ha az időpont jó akkor telitalálat és pár nap alatt ott az ágy, ha nem alkalmas  akkor a legközelebbi szállítással újra megpróbáljuk, ami lehet hogy pár nap lehet pár hét.

Azok a vásárlók, akik  leszűkítik a bútor átvétel időpontját mondjuk úgy, hogy csak péntek, vagy csak 17 óra után, ezeket sokkal nehezebb megoldani, mint akkor amikor nincsenek időkorlátos megkötések. Arra kérnénk minden kedves vásárlót, hogy próbáljanak alkalmazkodni az általunk felkínált szállítási időponthoz, mert így biztos hogy sokkal hamarabb hozzájutnak a bútorhoz, mintha lekorlátozzák az átvétel idejét. 

Az egyedi szállítási időpontok kérelmét igyekszünk teljesíteni, de valamikor a kért időpont előtt vagy után szállítunk 1-2 nappal, mivel egy kiszállítás alkalmával egyszerre 10-15 szállítási igényt teljesítünk. A racionális fuvarszervezés teszi lehetővé, hogy szállítási díjaink minél olcsóbbak legyenek, valamint  nagyon sok terméknél akár az ingyenes szállítási is elérhető.

Szállítási napjaink minden héten hétköznapokon történnek, reggel 6:00 és 21:00 óra közötti időpontokban. Hétvégén és ünnepnapokon nincs kiszállításunk. Mindenképpen figyelmükbe ajánlom, hogy Tolna, Baranya, Somogy, Vas, Zala, Győr-Sopron, Komárom-Esztergom megyékben délután 14 óra után nagyon ritkán szállítunk, ki ezek mind a a délelőtti órákban történnek meg. A szállítási időket nagyon szűk intervallumban(Pl: 14-15 óra között) határozzuk meg, mert tudjuk,hogy mindenkinek drága az ideje ezért nem is várjuk el hogy egész nap otthon üljön és várjon.  

 A szállítási határidő minden nap 16:00-ig leadott rendelés esetén 2-4 hét, ha nincs feltüntetve másként. A 16:00 óra utáni rendeléseket csak másnap tudjuk feldolgozni. 
 Abban az esetben ha valamely árucikkünket kiárusítottuk és jelen pillanatban nincs raktáron, erről Önt e-mailben vagy telefonon értesítjük.

  A 2-4 hét szállítási határidő egy átlagos éves időintervallum, de bizonyos időszakokban ez az idő változhat. Lehet hosszabb, azonban lehet rövidebb is. A termékek adatlapján feltüntetett határidőktől való eltérés nem kérhető számon a webáruház üzemeltetőjén, anyagi és jogi felelősséggel nem tartozik senki felé. Természetesen a megadott határidők betartására maximálisan törekszünk, de olykor rajtunk kívülálló okok miatt (harmadik fél nem időbeni teljesítése miatt,szélsőséges időjárási körülmény) előfordul, hogy a megadott szállítási határidőket nem tudjuk betartani. Ezekért előre is elnézést kérünk.  Valamint fenntartjuk a jogot, hogy egy korábban leegyeztetett szállítási időpontot módosítsunk.   

 

Sikertelen kiszállítás

 Kizárólag abban az esetben rendelje meg a kívánt termékeket, amennyiben a csomag átvételekor ki tudja fizetni annak díját a futárnak. 
Az ön hibájából meghiúsult kézbesítés miatti újraküldés költségei minden esetben a Vevőt terhelik. 
Amennyiben a Vevő hibájából meghiúsul, a kiszállítás a nem lemondott megrendelések újraküldésének a költsége a Vevőt terheli. 
Ezen költség a Vevő felé kiszámlázásra kerül. Újraküldés esetén ezek után a terméket csakis előreutalással áll módunkban küldeni. 
 Felhívjuk figyelmüket, hogy a házig szállítás esetén, a futárszolgálat az utánvét kifizetését megelőzően nem jogosult a bútor kicsomagolását elvégezni.
 
 Amennyiben a bútort láthatóan hiányosan vagy sérülten kapta meg, úgy telefonon vagy e-mailben azonnal értesítsen bennünket. 
Sérült csomagot ne vegye át! Ebben az esetben jelezze a futárnál, hogy a csomagot a sérülés miatt nem veszi át és kérje jegyzőkönyv felvételét.
 
FONTOS: ELŐRE EGYEZTETETT, DE MÉGIS SIKERTELEN KISZÁLLÍTÁS ESETÉN FENN TARTJUK A JOGOT, HOGY A MÁSODIK SZÁLLÍTÁST, MÁR CSAK A TELJES ÖSSZEG ELŐRE UTALÁSÁVAL FOGJUK TELJESÍTENI. MEGÉRTÉSÜKET KÖSZÖNJÜK!

4. Visszalépés a megrendeléstől

 Minden bejegyzett megrendeléstől mindkét fél a megrendelést követő 48 órában (2 munkanap) telefonon vagy e-mailen keresztül visszaléphet, mindenféle jogkövetkezmény nélkül. Az ilyen visszalépést kérjük a [email protected] címre küldeni. Az email-ben leadott rendeléseket mindenképpen email-ben kell lemondani.

Amennyiben a vásárló egy korrekt módon teljesített rendelést nem veszi át és a futárszolgálat a nonstopbutor.hu internetes üzlet költségén visszahozza a csomagot, akkor fenntartjuk a jogot, hogy a vevőt a jövőben csak előre történő fizetés esetén szolgáljuk ki!

 Fenntartjuk a jogot, hogy 4 sikertelen szállítási időpont szervezést követően töröljük a megrendelést. Valamint törlésre kerülnek azok a megrendelések is, ahol a megrendelők nem elérhetőek, semmilyen módon nem lehet velük kapcsolatot felvenni és ők sem kezdeményeznek irányunkba kapcsolat felvételt. Ezeket a megrendeléseket a beérkezést követően 42 nap múlva töröljük.

4.1.  Rendelés lemondása !

A rendelések lemondása korrekt módon, még időben írásba e-mail-on történhet, vagy telefonos bejelentés alapján és ha arra módunk van (e-mail cím ismerete)írásban visszaigazoljuk a kért lemondást.

Ha a megrendelését követően 48 órával nem vonja vissza és azt már Önnel telefonon leegyeztettük akkor a rendelése bekerül a gyártási szállítási rendszerbe. Magyarul mondva elkezdődik a termékének a gyártási előkészülete, mint például anyagbeszerzés, időpontra ütemezés  és végül a termék előállítása, majd szállítási nap kitűzése és Önnel való egyeztetése. A szállítási nap és a gyártási  szállítási rendszerbe bekerülés közötti időszakba, aki lemond terméket az cégünknek már bizonyos értelemben, anyagi és etikai problémákat okoz.

A közöttünk létrejött szerződés alapján mindkettő félnek vannak kötelezettségei és jogai, amit  mind a törvény, mind a köztünk lévő szerződés szabályoz. Ennél fogva a megrendelt termékek gyártás közbeni, vagy szállítás előtti lemondása szerződés szegésnek minősül, így következménye is van.

Ugyanis egy rendelés beérkezése után a cég teljes dolgozói létszáma (40-50 fő) az Önök  megrendelések feldolgozásán és a termék előállításán dolgozik. Igen kellemetlen érzés amikor egy rendelést lemondanak, de ezenkívül jelentős anyagi kárral is jár.  A félig kész ágyak befejezése, raktározása, értékesítése, vagy csak a lerendelt anyagok kezelése, és feldolgozása, pénzek utalásának banki költségei, papír munkák irodai költségei. Ezek miatt a gyártókkal és beszállítókkal folyamatos konfliktus viszony alakul ki, hogy mi legyen  egy félkész vagy kész termékkel, mert senki sem tud a végtelenségig raktározni.  

4.2.  A nem korrekt lemondások anyagi következményei, a következők.

4.2.1,  A negyvennyolc órán, vagy kettő munkanapon belüli lemondások nem járnak vesztességgel egyik félnek sem.

4.2.2,  A kettő nap és a tizenkettő naptári nap (2-12) között lemondott rendelések esetén a rendelt termék megrendelőjének a végösszegének az 20%-a kötbérként levonásra kerül.

4.2.3,  A tizenharmadik nap (13-tól)  és a szállítási nap közötti időszakban lemondott rendelések esetén a rendelt termék megrendelőjének a végösszegének a 30%-a kötbérként levonásra kerül.

 Aki előre utalt összeget, annak a kötbérrel csökkentett összeget utaljuk vissza. A visszautalás a lemondás utáni visszaigazolást követő 15 napon belül megtörténik.

 Akik pedig után vétellel  rendeltek és nem korrekt módon mondanak le rendelést, úgy egy fizetési meghagyást fognak kapni cégünktől a kötbér kiegyenlítésére, valamint a későbbiek folyamán áruházunk kedvezményeit nem fogják tudni igénybe venni.

4.2.4., A lemondott termékek részarányos összegét csak megadott bankszámlára küldjük vissza. A pénz visszaküldés a lemondás írásban való megérkezésétől számított 5 munkanapon belül történik meg. Egy szállításra váró termék lemondása minden esetben anyagi veszteséggel jár a megrendelőnek, de az eladónak is. 

4.3.  Létezik egy igen ritka speciális eset is, mely a következő:

 Akinek az előre leegyeztettet szállítás napján a helyszínen nem tudjuk átadni a terméket az Ön (vevő) hibájából (Pl: nincs otthon, elérhetetlen, nem tud fizetni, elfelejtette hogy szállítunk, stb), és emiatt, minket hibáztatva eláll a vásárlástól, akkor az előre utalt  30°% vagy 50% összeget nincs módunkban visszaküldeni, ugyanis az előreutalás foglalónak minősül.  Ha a teljes összeget utalta el, úgy a végösszeg 50% utaljuk vissza. Ilyen esetekben a szállítási költséget is ki kell fizetni, hiszen a megrendelő miatt hiúsult meg az átadás-átvétel. 

 

5. Fizetés módja

  • Fizetés módja

    • készpénzben, egy összegben készpénzben, a bútor átadásának helyszínén a szállítóknak
    • teljes összeg előre átutalása bankszámlánkra, közleménybe kérjük a megrendelő nevét és a rendelés azonosítóját feltüntetni
    • díjbekérő alapján foglaló előreutalásával + a fennmaradó részt helyszínen a bútor átvételét követően készpénzben a szállítónak
    • Online fizetés bankkártyával (CIB Bank)

5.1.  

Foglaló előre utaláskor, illetve a teljes összeg átutalásakor nagyon fontos, hogy a díjbekérőn feltüntetett határidőig a bankszámlánkra megérkezzen a kért összeg. 

A teljes összeg előreutalása esetén 2.000 Ft kedvezményben részesülnek minden 50.000 Ft feletti vásárlás esetén. Az 50.000 Ft alatti vásárlás esetén 1000 forint  kedvezmény jár a teljes összeg előre utalására. Az online utalások esetén nem tudunk kedvezményt biztostani.
Kérjük az összeget forintra pontosan szíveskedjen utalni.
Ha ez nem teljesül, akkor nem tudjuk szállítani a bútort, még ha minden le is volt egyeztetve, csak egy későbbi időpontban.


Tájékoztatjuk kedves vásárlóinkat, hogy 120 000 Ft feletti vásárlás vagy(és) 2-nél több bútor vásárlása esetén minden esetben 30% foglalót kérünk a bankszámlánkra elutalni. 
Ha valamilyen egyedi kérést teljesítünk, vagy különleges (fehér színű rendelős anyag) szövettel kéri a bútort, akkor is 30% foglaló elutalását kérjük.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy 400.000 Ft feletti vásárlás esetén 50%-os foglalót fogunk kérni.
Az utalásnak a díjbekérőn feltüntette határidőig meg kell érkeznie bankszámlánkra, ellenkező esetben nem tudjuk szállítani a bútort, még akkor sem, ha ezt már korábban leegyeztettük.

Ha a helyszínen derül ki, hogy a vásárló nem tudja kifizetni a rendelt terméket, úgy a termék visszaszállításra kerül és egy másik időpontba fogjuk kiszállítani, de már akkor a teljes végösszeget egy összegben, a szállítást megelőzően 48 órával bankszámlánkra kérjük elutalni.


5.2.

FONTOS: ELŐRE EGYEZTETETT, DE MÉGIS SIKERTELEN KISZÁLLÍTÁS ESETÉN FENN TARTJUK A JOGOT, HOGY A MÁSODIK SZÁLLÍTÁST, MÁR CSAK A TELJES ÖSSZEG ELŐRE UTALÁSÁVAL FOGJUK TELJESÍTENI. MEGÉRTÉSÜKET KÖSZÖNJÜK! 


Termékeink nyíregyházi raktárbázisunkról jutnak el kedves vásárlóinkhoz, bármilyen gond probléma esetén ide kerülnek visszaszállításra. 
Ha vásárlóink szeretnének terméket vissza küldeni, csak ide tudják megtenni.

 Telephely címünk:
 4400 Nyíregyháza Tünde utca 10.

6.  Adatvédelem

A vásárlók személyes adatainak felhasználása az Adatvédelmi törvény hatályos szabályozásának értelmében történik. Minden résztvevőnek joga van elérni, helyesbíteni vagy törölni bármely, akár az összes általa megadott információt, kivételt képeznek azok a számla adatok (a számlák tőpéldányai), melyeknek megőrzésére a Számviteli Törvény kötelez.

Külön felhívnánk a regisztrált felhasználóink figyelmét, hogy adatváltozás esetén (szállítási, számlázási cím, telefonszám, stb...) frissítse a fiókjához tartozó adatokat is.

Az eladó a vásárlók adatait a szerződés teljesítése, és a szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja, illetve alvállalkozóinak átadja (pld. Posta). Az alvállalkozók az eladó által átadott személyes adatokat semmilyen módon nem jogosultak megőrizni, felhasználni, illetve további személyeknek átadni.

A regisztráció során Ön tetszés szerinti felhasználó nevet adhat meg, nincs karakter és méret korlát. A vezetéknév, keresztnév, email címet értelemszerűen, helyesen kérjük kitölteni.

Jelszó megadásánál lehet kisbetű, nagybetű, szám és ezek kombinációja tetszőlegesen, minimum 4 karakter hosszan.

Elfelejtett jelszó esetén, kattintson az elfelejtett jelszó linkre a bejelentkezés oldalon. Adja meg a regisztrációhoz használt email címét. Erre az email címre kis idő elteltével levelet kap, melyben egy linket talál. Erre a linkre kattintva vissza jut a weboldalra, ahol megadhatja új jelszavát.

6.1.  Személyi adatok védelme

 A webáruházunkban tetszés szerint nézelődhet, személyazonossága felfedése nélkül is megismerkedhet termékeinkkel, árainkkal; regisztráció nélkül tájékozódhat. 

Megrendelés esetén szükségünk lesz az Ön adataira. Ezek az adatok szükségesek a számla kitöltéséhez, valamint az áru postázásához. A Vásárlók adatait kizárólag a saját szerződéseink, számlázásunk és könyvelésünk dokumentálására használjuk. Az eladó fél nem vállal semminemű felelősséget a hibásan vagy hiányosan megadott adatokból keletkező problémákért, főleg ha nem tüntetett fel érvényes telefonszámot, melyen elérjük Önt.

A B&A Trade Kft. a www.nonstopbutor.hu webáruház tulajdonosa kijelenti, hogy a rendszerünkbe regisztrált összes személyes adatot szigorúan bizalmasan és törvény szerint kezeljük. Adatait semmilyen körülmények között nem szolgáltatjuk ki harmadik félnek sem más személyeknek. Ezen feltétel alól kivétel a szállító vagy kézbesítő cég. A szállító vállalatok szerződésben nyilatkoznak az adatok bizalmas kezeléséről és az adatokkal az Adatvédelmi Törvénynek megfelelően járnak el.

6.2.  Adatvédelmi tájékoztató

  • B&A Trade Kft a nyilatkozatban mint a Domain tulajdonosa szerepel és egyben az üzemeltetői tevékenységet is Ő látja el.
  • Szolgáltató az adott ügylet lebonyolításához szükséges Ügyfelet érintő személyes információkat, adatokat elkérhet és azokat tárolhatja.
  • Ezeket az adatokat a Szolgáltató a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény rendelkezései szerint kezel.
  • Ügyfélről tárolt adatokat Szolgáltató harmadik félnek nem adja tovább.
  • Szolgáltató az Ügyfél adatait felhasználhatja hogy Ügyfelet tájékoztassa egyedi akciókról, új szolgáltatásokról, új termékekről.
  • Ügyfélnek jogában áll tudnia, milyen adatait tárolja Szolgáltató, azokat Ügyfél bármikor módosíthatja. A honlapon minden adatszolgáltatás önkéntes.
  • Bármelyik rendelkezés érvénytelensége vagy érvénytelenné válása a többi rendelkezés érvényességét nem érinti.
  • Szolgáltató fent tartja magának a jogot, hogy a fent leírtakat bármikor módosítsa.
  • Ügyfél elfogadja, hogy regisztrációja törölhető, ami a felhasználói fiók inaktív állapotra történő állítását jelenti, viszont a fiókhoz tartozó adatok, rendelések nem kerülnek törlésre.
  • Amennyiben olyan kérdése van, amire a fentiek elolvasása után sem kapott választ küldjön nekünk üzenetet, szívesen állunk a rendelkezésére.

Amennyiben a Felhasználó csak látogatóként, érdeklődőként nézi meg a weboldalt, abban az esetben semmilyen személyes adat nem kerül begyűjtésre, csupán anonim információk arról, hogy a látogatók mely oldalakat nézik meg, milyen funkciókat használnak, vagy próbálnak meg használni. Az adatok segítséget nyújtanak Eladó számára a weboldaluk üzemeltetéséhez, továbbfejlesztéséhez és a zökkenőmentes működésének fenntartásához.

A Honlap használata során a Felhasználó IP címe, a Honlap látogatásának kezdő és befejező időpontja, a böngésző és operációs rendszer típusa rögzítésre kerül, amelyet a rendszer folyamatosan, automatikusan végez, de ezeket az adatokat csak az adatkezelő láthatja, valamint ezen adatok nincsenek összekapcsolva a felhasználás vagy regisztráció során megadott adatokkal.

A nem regisztrált Felhasználók számítógépét a rendszer úgynevezett cookie-val azonosítja, amely a Felhasználó szokásainak rögzítésére alkalmas, de a személyes adatok kezelésére nem. Ezek a sütik csak ideiglenesen tárolódnak a számítógépén, és csak akkor kerülnek át a szerverünkre, amikor Felhasználó meglátogatja a Honlapot. Az alkalmazott sütik nem a Felhasználó merevlemezén tárolódik és nyomban kitörlődik, amikor a Felhasználó bezárja a böngészőjét vagy ha meghatározott ideig nincs aktivitás a Honlapon. A cookie-k használata engedélyhez kötött, ezért Felhasználónak az egyértelműen el kell fogadnia vagy el kell utasítania.

Felhasználó megtekintheti és kitörölheti a számítógépén tárolt sütiket, és ellenőrzése alatt tarthatja azok használatának módját web böngészőjének beállításai segítségével. Erről további információkat Felhasználó a böngésző gyártójától vagy web böngészőjének súgóján keresztül kaphat. A weboldal funkciói csak korlátozottan érvényesülnek, illetve nem elérhetők, ha Felhasználó letiltja a sütik használatát.

A cookie használata elengedhetetlenül szükséges a webshop működéséhez, ezért a vásárlási funkciót a Felhasználó csak úgy tudja használni, ha böngészőjében engedélyezi a sütik fogadását.


A rendszer a következő cookie-kat használja:

  • symfony - Session Cookie - Ezzel a cookie-val tudjuk a Felhasználót összekapcsolni a szerveren található Kosár információkkal. Ennek megléte elengedhetetlen a vásárlás lebonyolításához. Törlésével egy új symfony cookie-t fog kapni az ügyfél és a már megkezdett vásárlási folyamat megszakad!
  • lmdWebshopProductListCookie - Egy termék lista amely segítségével az utoljára megtekintett termékek jelennek meg az ügyfelek számára. Lejárati idő 7 nap.
  • __utma, __utmb, __utmc, __utmv, __utmz - A Google Analytics 3rd party alkalmazás saját cookie-jai, ide értve az Analytics/Adwords remarketing cookie-kat is. Ennek használatát és kezelését a Google maga befolyásolja. A Google Analitcs alkalmazás segítségével tudjuk mérni az oldal látogatottsági adatait és vizsgálni a felhasználók oldallátogatási szokásait! A remarketing cookiek segítségével jelenhetnek meg a hirdetéseink célzottan azok felé, akik már meglátogatták az oldalt.
  • cb-enabled – Ennek a cookienak a használatával tudjuk regisztrálni, hogy a Felhasználó elfogadta vagy elutasította a cookie-k használatát, és hozzájárul vagy elutasítja azt, hogy a Honlap használata során Felhasználó gépén cookie-k kerüljenek elhelyezésre
  • lmdPopUpOverlayCookie – a felugró ablakokban közölt információk megjelenítéséért felelős, enélkül nem jelennének meg a felugró ablakok.
  • A Facebook alkalmazás saját cookie-jai, mely az oldalon elhelyezett facebook gombok megnyomásával aktiválódnak

7. Jogi nyilatkozat

7.1, www.nonstopbutor.hu weboldalon és annak aloldalain található leírások, képek a B&A Trade Kft tulajdonában állnak, ezeket a tulajdonos engedélye nélkül felhasználni tilos és jogi következményekkel járhat. A www.nonstopbutor.hu mint domain név, a B&A Trade KFT tulajdonában van, az üzemeltetést és a számlázást is Ő végzi el.

A www.nonstopbutor.hu mint webáruház a vásárlóit az interneten, valamint telefonon a +36/70-376-1301 és a +36/70-376-1304 telefonszámokon és a nyíregyházi ügyfélszolgálati irodájában  szolgálja ki. Csak az ilyen módon leadott és teljesített rendelések köthetőek a nonstop bútor webáruházhoz. Ettől eltérő vásárlás nem a nonstop bútortól származó termék forgalmazás, ha ilyennel találkozik, kérjük jelezze irodánkba, mert valószínű hogy valaki(k)nevünkben tesznek ajánlatot. A nevünket használók, és nevünkben jogtalanul eljárók ellen feljelentést teszünk,és kártérítést követelünk.

7.2, www.nonstobutor.hu-ra mutató hivatkozás más oldalakon elhelyezhető külön engedély nélkül is, amennyiben megfelel a következő feltételeknek: 

  • az oldal működését nem rontja, 
  • az oldal nem jelenhet meg egy másik oldal részeként 

A B&A Trade Kft. minden tőle telhetőt megtesz, hogy az oldalon minden adat megfeleljen a valóságnak. Amennyiben tudomására jut, hogy valamelyik adat pontatlan, azt haladéktalanul korrigálja. A B&A Trade Kft a www.nonstopbutor.hu oldalon bármikor előzetes bejelentés nélkül bármit módosíthat. A B&A Trade Kft. nem vállal felelősséget a www.nonstopbutor.hu oldalon található adatok pontosságáért. Az üzemeltető igyekszik a honlapon keresztül minden szükséges információval ellátni az ügyfelet, de ezen információkon alapuló döntés az Ügyfél felelőssége.

7.3, A B&A Trade Kft mint Tulajdonos és Üzemeltető sem vállal felelősséget semmilyen az oldal hibás működéséből vagy üzemzavarából származó kárért, kellemetlenségért. Tekintettel arra, hogy az Internet egy nyílt, bárki számára hozzáférhető hálózat az ebből származó illetéktelen adatelérésekért, törlésekért, vagy egyéb kellemetlenségért, károkért, elnézést kér, de a B&A Trade Kft. felelősséget nem vállal. Nem tudunk felelősséget vállalni, harmadik személy hibájából eredő károkért, mint például fejlesztők, karbantartók munkája során elkövetett hibákért, vírus és hacker támadások által okozott technikai hibákért. Ezek a technikai hibák sokszor azt a hamis képet mutatják, hogy a vásárló töredék áron juthat hozzá bizonyos termékekhez, és nem a normális piaci áron. A normális piaci ár meghatározásánál a hasonló termékeket forgalmazó áruházak árát kell összehasonlítani, vagy a www.nonstopbutor.hu webáruház hiba előtti napokon értékesített termékek árait kell irányadónak tekinteni.

Például nem lehetséges az, hogy egy több tízezer forintos termékeket néhány ezer ,vagy néhány száz forintért megvegyünk. A hibás árak esetén is kap a vásárló rendelés visszaigazolást, hisz a rendszer automata,de nem képes különbséget tenni a reális vagy irreális árak között. Hibás eseteknél a rendelés visszaigazolása ellenére sem áll módunkban, a terméket kiszállítani, csak a piaci áron. Ezek a hibák nem minősíthetőek a fogyasztó megtévesztésének, mert aki elolvasta és elfogadta az Általános Szerződési Feltételeket, annak tisztábban kell lenni az az áruházi szabályokkal, és árakkal. 

7.4, A felhasználó az oldal használatával kifejezi, hogy elolvasta és egyetért az általános szerződéssel  és vásárlási feltételekben leírtakkal, az adatvédelmi nyilatkozattal és a jogi nyilatkozattal, és azt magára nézve kötelező érvényűnek tartja.

 7.5. Nonstop Bútor – Jóga fotelágy nyereményjáték - Játékszabályzat - 

A Nyereményjáték szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) vonatkozik a Nonstop Bútor (a továbbiakban: Nonstop) által szervezett játékra (a továbbiakban: Játék). 
A Játékok szervezője: Nonstop Bútor  (a továbbiakban: Lebonyolító, együttesen Szervezők) székhelye: 1111 Budapest, Lágymányosi utca 12. Fszt.2.
 
1.A Játékban résztvevő személyek 
A Játékban részt vehet minden Internet-felhasználó 18. életévét betöltött természetes személy, aki Magyarországon tartózkodási vagy lakóhellyel rendelkezik (továbbiakban:Játékos). Amennyiben a nyertes cselekvőképességében korlátozott, úgy a nyereménnyel kapcsolatos érdemi ügyintézésre, valamint a nyeremény átvételére csak a törvényes képviselőjével együtt jogosult. Amennyiben a nyertes cselekvőképtelen, úgy nevében kizárólag törvényes képviselője járhat el. 
A Játékban NEM vehetnek részt az alábbi személyek: 
A Szervező és Lebonyolító tulajdonosai, vezető tisztségviselői, munkavállalói, megbízottjai, valamint azok közeli hozzátartozói (Ptk. 8:1.- § b (1) bek. 1pont; egyéb, a lebonyolításban közvetlenül közreműködő cégek tulajdonosai, vezető tisztségviselői, munkavállalói, megbízottjai, valamint azok közeli hozzátartozói. 
A nyereményjátékban résztvevők jelen Játékszabályzatban meghatározott feltételeket és szabályokat magukra nézve kötelezőnek fogadják el. 
 
2. A Játék leírása 
A nyereményjátékban részt vesz - az első bekezdésben leírt kivételek figyelembe vételével - mindenki, aki, kommentje elküldésével részvételi szándékát jelzi a Szervezőknek. 
 
3. A Játék időtartama 
A Játékban részt venni a komment elküldésével lehetséges.  
A játék kezdete: 2018. június 28. 18:00 
A játék vége: 2018. augusztus 21. 19:00 
A Játék időtartamának kezdete előtt és befejezése után érkezett jelentkezések érvénytelenek.  
 
4. Jelentkezés a Játékra 
A Játékra jelentkezni, abban részt venni  a játék leírásában megadott instrukciók alapján elküldött kommenttel lehetséges.
A nyeremény  igénybe vehetőségéhez (átvételéhez) szükséges a pontos név, e-mailcím, telefonszám és település megadása. 
A Játékra történő jelentkezés kizárólag mindezen feltételek együttes teljesülése esetén érvényes. 
 
FONTOS SZABÁLYOK: 
-Egy Facebook profilból érkező komment csak egyszer szerepel a sorsolásban, egy Játékos egy Facebook-profilból legfeljebb egyszer próbálkozhat. Ha valaki mégis többször küldi el az adatokat, azt kizárjuk az adott Játékból és töröljük adatait. 
-A 2017. október 30-án meghirdetésre kerülő korábbi nyereményjáték 3 nyertese az akkor beküldött fotójával már nem vehet részt ebben a nyereményjátékban!
(Természetesen ugyanezen személyek más Nonstop-bútor fotóval részt vehetnek a játékban.)
A Játékos a komment elküldésével automatikusan elfogadja e Nyereményjáték szabályzatot és a szabályzatban foglaltak szerint hozzájárult személyes adatai kezeléséhez. 
 
5. Nyeremény 
A nyereményjátékban a kommentelő személyek között kisorsolásra kerül a következő nyeremény: 
1 db Jóga fotelágy (a Nyereményjáték posztjában feltüntetett szövettel) 
A nyeremények másra át nem ruházhatók és készpénzre át nem válthatók. 
 
6. Sorsolás 
A kommentelő Játékosok között a sorsolás minden esetben a véletlenszerűség elve alapján történik, egy,- a Facebook nyereményjátékok sorsolására való program segítségével. 
 
Sorsolás ideje: 2018. augusztus 21. 20:00
 
7. Nyertesek értesítése 
A nyertest a Facebookon értesítjük nyereményéről, valamint a nyeremény átvételének idejéről és módjáról. 
A Szervezők nem vállalnak felelősséget a Játékos által tévesen vagy hibásan megadott adatokkal okozott károkért, ill. következményekért. A Szervezők fenntartják maguknak a jogot, hogy a nyereményt csak és kizárólag a nyerteseknek adja át. 
A játékban résztvevők vállalják, hogy nyerés esetén jogosultságukat személyazonosító okirattal igazolják. 
 
8. A nyeremények átadása 
A nyereményt a Játék Szervezője a kiértesítésben megadott formában adja át a nyertesnek.  
A Játékosok kötelesek együttműködni a nyeremények átvétele/igénybe vétele érdekében. Amennyiben ennek nem tesznek eleget és a nyeremény átvétele meghiúsul, a nyeremény a továbbiakban nem vehető át, illetve nem vehető igénybe és a Szervezőt semmilyen felelősség nem terheli. Az át nem vett nyeremények vonatkozásában a Szervező nem tart újabb sorsolást, nem hirdet ki pótnyertest. 
 
9. Adatkezelés 
A Játékosok a Játékban való részvétellel feltétel nélkül és automatikusan hozzájárulnak ahhoz, hogy Személyes Facebook profiljuk (név, e-mail cím) Nonstop Bútor üzleti Facebook oldalán megjelenjenek.
A személyes profil megjelenítése önkéntes. 
 
Az adatkezelő által használt adatok vonatkozásában a Játékost megilleti az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról  szóló 2011. évi CXII. törvényben (Info törvény) meghatározott valamennyi jogosultság, esetleges jogérvényesítési igényét pedig bíróság előtt gyakorolhatja, valamint kezdeményezheti Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság eljárását is. 
A Szervező a személyes adatokat az Info törvény rendelkezései szerint, bizalmasan kezeli a Játékosoktól kapott felhatalmazások keretei között. 
 
10. Felelősség kizárás 
Nonstop Bútor kizárja felelősségét bármely kártérítési, kártalanítási igényért a nyereményjátékban való részvétel során, a játék esetleges hibáiból, hiányosságaiból, hibás működéséből eredő vagy ahhoz kapcsolódó költségekért, károkért, veszteségért. Nem vállal felelősséget továbbá azért sem, ha a játék időtartama alatt Nonstop Bútor honlapja. illetve a Facebook neki fel nem róható okból időszakosan nem érhető el. 
Nonstop Bútor fenntartja magának a jogot, hogy a játék feltételeit a résztvevők tájékoztatása mellett megváltoztassa. 
A résztvevők elfogadják, hogy a nyereményjátékban való részvétel során a részvételi szabályzatban foglaltak bárminemű megszegésével Nonstop Bútor számára okozott kárért teljes körű felelősséggel tartoznak. Nonstop Bútor a nyereményjátékban való részvétel lehetőségét a részvételi szabályzat megszegése esetén bármely játékostól megvonhatja. 
A Játékosok az általuk tévesen szolgáltatott adatokból adódó valamennyi következményt maguk viselik. Az adatok helytállóságát a Játékra történő jelentkezés során (vagy azt követően) a Szervezőknek nem áll módjukban ellenőrizni. Ezzel kapcsolatban a felelősség és minden ezzel járó jogi és anyagi következmény minden esetben a Játékosokat terheli. 
 
11. Visszaélések kizárása  
Minden pályázó csak a saját Facebook profiljával vehet részt a játékban, a csoportos szerveződés, megosztásos csalás a játékból való kizárást vonja maga után.) A Szervezők fenntartja a jogot, hogy vitás esetben kizárja a játékost a sorsolásból. 
 
11. Egyéb 
 A promóció nem a Facebook szervezésével vagy közreműködésével lett szervezve. 
A Játékos a Játékban történő részvétellel automatikusan elfogadja a jelen Szabályzatot és feltétel nélküli beleegyezését adja ahhoz, hogy nyertessége esetén nevét és lakcímét (kizárólag a település megjelölésével), valamint fénykép készítése esetén fényképét a Szervezők az adott nyereményjátékot közzétevő weboldalán és Facebook oldalán a sorsolástól számított 12 hónapig nyilvánosságra hozza. 
A Játékos kijelenti, hogy a regisztrációs adatai megfelelnek a valóságnak. 
 
12. Információkérés 
A játékkal kapcsolatos információk az alábbi e-mail címen kérhető: 
[email protected] 
 
Kelt: Nyíregyháza, 2018. június 28.

8. Garancia / Jótállás / Vásárlástól való elállás

A www.nonstopbutor.hu internetes üzlet, 12 hónap jótállásiidőt vállal minden termékére. Az ettől eltérő szavatossági idő, vagy jótállás, és ennek időtartama az adott áru mellett van feltüntetve. Az eladó jótállásiidő és jótállási felelősségére a Ptk. kormányrendeletben foglaltak az irányadóak. 

A lenti részben ismertetjük, hogy a szokásostól eltérő garanciavállalások mit jelentenek, mire vonatkoznak. Ezeket színben is eltérő módon ábrázoljuk. Az alap a törvényileg is előírt 12 hónapos garancia vállalás zöld színű emblémával van ellátva. Ha úgy gondolja hogy ez Önnek kevés, akkor lehet plusz garanciát vásárolni hosszabb időre is. Ezek eltérő áron vannak eltérő tartalommal és idővel, ezt viszont ki kell választani. A kiválasztott plusz garancia típusa fel lesz tüntetve  a visszaigazoló emailba és a számlán is. Ezt meg kell őrizni a későbbi garanciaigény bejelentése miatt.

Alap garancia 1 év 

azaz 12 hónap garancia, ez amit a törvény is előír. Minden terméknél ez az alapértelmezett eset, ezt alapból nem kell kiválasztani. Mindenre olyan meghibásodásra kiterjed, a mi a garanciába belefér a rendeltetésszerű használat során, következik be.

 + 1 év teljes körű garancia 

Az alap egy év garancia, mellé plusz egy év teljes körű garancia jár, így összesen kettő év garanciáról beszélünk. Minden olyan meghibásodásra kiterjed, ami a garanciális eljárás fogalmába belefér, és a rendeltetésszerű használat során következik be.  A rendeléskor kell kiválasztani, igénybe vétele jó döntés, de felárral jár. Ami még fontos, hogy házhoz kivonuló garancia szolgáltatásról beszélünk.

 + 4 év vázgarancia 

Az egy év alap garancia mellé, mely tartalmazza a vázgaranciát is adunk még + 4 év vázgaranciát. Ennek a lényege hogy az egy év alap garancia letelte után, a termék vázszerkezetének meghibásodására vállalunk még négy év garanciát. Ez azt jelenti, hogy ha a  rendeltetésszerű használat során, bármilyen repedés, törés, lemezszakadás, csavar, görgő, műanyagláb meghibásodás lép fel javítjuk. Ilyenkor a vázat javítjuk, de általában egyes alkatrészeket cserélünk is. Rendeléskor ki kell választani. ami az alapesthez képest felárral kár. Ami fontos, hogy házhoz kivonuló garancia szolgáltatásról beszélünk.

+1 év teljes körű és +4 év vázgarancia egyben

Az egy év alap garancia mellé, adunk még plusz egy év teljes körű garanciát ,mely mindkettő évben tartalmazza a vázgaranciát is. Valamint az alap garanciára adunk + 4 év vázgaranciát. Ennek a lényege, hogy a kettő év garancia letelte után, mely tartalmazza a vázgaranciát is  a termék vázszerkezetének meghibásodására vállalunk még három év garanciát.  Összegezve ez azt jelenti, hogy a vásárlástól számítva 2 év teljes körű garanciát  és 5 év vázgaranciát vállalunk. Ennél fogva  hogy ha a  rendeltetésszerű használat során, bármilyen repedés, törés, lemezszakadás, csavar, görgő, műanyagláb meghibásodás lép fel akkor  javítjuk, díjmentesen Ilyenkor a vázat javítjuk, de általában egyes alkatrészeket cserélünk is. A rendeléskor ki kell választani, ami az alap esethez képest felárral jár. Ami fontos, hogy házhoz kivonuló garancia szolgáltatásról beszélünk.

A szavatosság és a jótállás (más néven: garancia) a fogyasztói érdekek jogérvényesítésére vonatkozó, de a legtöbb ember számára összemosódó kifejezések, amelyek azonban tartalmukban lényegesen különböznek. 

 A jótállás azt jelenti, hogy  a kereskedő, gyártó garantálja, hogy bizonyos időtartamon belül a termék kifogástalanul fog működni, és ez alól a felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítani tudja, hogy a vevő rendeltetésellenesen használta a terméket. Jótállás csak bizonyos, jogszabályban meghatározott áruk és szolgáltatások körére vonatkozik. A jótállás azért kedvezőbb a vásárlónak, mint a szavatosság, mert reklamáció esetén nem kell bizonyítania, hogy vétlen a termék meghibásodásában. 

 Szavatossággal az eladó azért vállal felelősséget, hogy az eladáskor hibátlan terméket adott át a vevőnek, tehát nincs olyan rejtett hibája, amely csak később fog kiderülni. Szavatosság keretében nem a kereskedőnek, hanem a vevőnek kell bizonyítania, hogy ő vétlen a meghibásodásban, az már eladáskor benne volt az áruban, de az átadáskor, a szerződés teljesítésekor még nem lehetett észlelni azt. Akkor válik jelentőssé a szavatosság, ha a jótállási idő már letelt, hiszen a rejtett hiba későbbi jelentkezésekor a szavatosság még él. Ha jótállási és szavatossági időn belül a meghibásodott terméket nem az eladó vagy forgalmazó javítja/javíttatja, akkor a vásárló elveszti jótállási és szavatossági igényét a forgalmazó és gyártó irányában.

 Az eladó a megvásárolt termékeket csak abban az esetben köteles kicserélni, ha azok bizonyítottan hibásak.

8.1.a. Panaszkezelés:

Tájékoztatnánk tisztelt Vásárlóinkat, hogy ha bármilyen problémája, észrevétele van a megvásárolt termékkel kapcsolatban írásban szíveskedjenek jelezni. Minden egyes bejelentéssel foglalkozunk, de érdemi válaszokat és megoldásokat csak a bejelentéstől számított 8 munkanapon belül fogunk adni, mivel minden egyes ügy más és teljes körű kivizsgálást igényel. Az információk begyűjtés, elemzése, a döntés meghozatala és megírása több napig is eltart. Ezért megkérnénk Önöket, legyenek türelmesek ezekben az esetekben és ne hívjanak, írjanak naponta többször, mert ezzel nem halad előrébb az ügyük. A panaszbejelentéseket csak a [email protected] email címre fogadjuk el, ez a hivatalos bejelentési cím. A közösségi oldalakon (Facebook, Twiter, Google+, Instagram, Snapchat) tett reklamációt, panaszt nem tekintjük hivatalos formának ezért nem is foglalkozzunk vele. Megértésüket és türelmüket előre is köszönjük.

Tájékoztatjuk kedves Vásárlóinkat, hogy a méreteknél elfogadott eltérés 3%. Ha ezen felüli az eltérés, a reklamáció jogos. Amennyiben a fent említett 3%-on belüli az eltérés, a panasz jogtalan.

A bútort javításra vissza kell vinnie oda ahol vette, vagy a forgalmazó által megjelölt termékfogadó pontra, szervizbe, ami az ön lakóhelyének 50 km vonzáskörzetében lesz.  A termék szervizbe való elvitelét és visszaszállítását önnek kell megoldani, saját költségén. Természetesen a bútornak garanciális időn belül kell lenni és garanciális hibának kell lenni, hogy a javítás térítés mentes legyen. Attól, hogy a bútort helyszínre szállítva kapta meg, nem jelenti azt, hogy meghibásodás vagy panasz esetén a bútort a eladó fogja elszállítani a saját szakszervizébe, ez az Ön feladata és költsége.

Recsegéssel kapcsolatos panaszok: Kérjük, amennyiben recsegést, kattogást tapasztalnak,  minden esetben győződjenek meg, hogy az ágy ténylegesen vízszintes helyzetben helyezkedik el. A recsegési hibák, akkor fordulnak elő, amikor az ágy egy kicsit meg van csavarodva. Ezek a talaj egyenetlenségéből adódnak. Mindenképpen javasoljuk az ágyak vízszintbe állítását, ha a láb állítható, akkor a lábak emelésével vagy süllyesztésével lehet vízszintbe állítani. Ha a lábak fixek, akkor a hagyományos módszer, karton papír vagy valamilyen kis gumi-vagy műanyag alátéttel.

Fekvőfelület reklamáció:

Előfordult már, hogy vásárlóink olyan kéréssel, kérdéssel fordultak hozzánk, hogy biztosan azt a fekvő felületet kapta e meg, amit megrendelt, mert ő úgy érzi, hogy ez puhább vagy keményebb. Ezt utólag és távolból nagyon nehéz látatlanban meghatározni, hogy milyen a fekvőfelület. Amit ilyen esetben tudunk végigkövetjük a rendelés és a gyártási folyamatot a szállítással bezárólag és ha minden dokumentum a megfelelő típusú ágy legyártásáról tanúskodik, akkor nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy a vásárlónak azt az ágyat gyártottuk le,m amit megrendelt. A vásárlónak ezen irányú megnyugtatása semmilyen féle költségbe nem kerül. Ha ennek ellenére is vannak kételyek a vásárlóban, akkor jön a helyszíni kivonulás, amely során kézzel kitapintással is legtöbbször megállapíthat a fekvőfelület típusa és ha még ekkor sem egyértelmű, akkor a helyszínen a kivonuló szakembereink felbontják az ágybetét kárpitját, ami alatt minden kétséget kizáróan látható az ágybetét matracának típusa. Ez a megoldás viszont költségekkel jár, melyet vagy az eladónak vagy a vásárlónak állnia kell. Ha a vizsgálat során a vásárló panasza bizonyítást nyer, úgy cégünk díjmentesen az ágybetétet egy vadonat újra kicseréli azzal a matraccal, amit a vásárló korábban megrendelt és a kiszállási 8.000 Ft-os díjat cégünk visszautalja. Ha viszont a vásárló panasza alaptalan, akkor ki kell fizetnie a kiszállási díjat, mely minden esetben 8.000 Ft, valamint ha az ágy felbontást is igényelte 10.000 Ft munkadíjat. A fizetés módja: a kiszállási díj ( 8.000 Ft ) előre utalással a kiszállási nap előtt 48 órával. A munkadíj helyszínen készpénzben fizetendő, ebben az esetben a számlát postázzuk, kollégáink a helyszínen nem számláznak, viszont a megrendelő lapon rögzítik a pénz átvételét.

Ugyan ezek a díjak vonatkoznak akkor is, ha a vásárló nem tudja összerakni a bútorát és minket kér meg, hogy csináljuk meg vagy panasz formájában adja elő, hogy nem működik az általa megvásárolt bútor. Gyakori problémák: nem tudják a rugót beakasztani, a csavaros lábat nem tudják becsavarozni, vagy az ágybetétet nem tudják a helyére illeszteni. Gyakori hiba még az ágyak elhelyezése során csavarodott állapotban van, mert a padló egyenetlen, emiatt az élek nem illeszkednek.Van ahol súrol az ágy, valahol nagy hézag található. A későbbi ágyrecsegés is az egyenetlen, rossz elhelyezés miatt alakul ki, amit később már nem is lehet megszüntetni.

Az ágyak recsegése, ropogása, nyikorgása csak akkor garanciális hiba, ha a cégünk szakemberei vitték be és szerelték össze az ágyat, ugyanis alap esetben nincs nyikorgó, recsegő hangja az ágyaknak, csak ha rosszul lett beállítva (nem vízszintesen), ami a kényszer állás és csavarodás miatt következik be. Sajnos ezeket a hangokat a későbbiekben megszüntetni nem nagyon lehet. Ezért is nagyon fontos a pontos beállítás, amit nem minden vásárló végez el, amikor saját maga helyezi el a bútort a szobába. 

A nem regisztrált vásárlóink garanciális ügyintézésre visszaküldött termékeket kizárólag blokkal vagy számlával együtt tudjuk fogadni, továbbá szükséges a vitatott probléma részletes leírása is! A panaszok kezeléséhez elegendő egy számla ami igazolja hogy nálunk vásárolta a terméket, a számlán lévő adatokból kiderül ,hogy mit vett, ki vitte be a bútort, mikor vette, ezáltal kiderül hogy garanciaidőn belül van e a termék, vagy sem. Külön jótállást  nem bocsájtunk ki és nem is kérünk, elég a számla.  Ezek nélkül (számla, leírás, képek) sajnos nem tudjuk az ügyintézést lefolytatni. 

8.1.b.  Kérjük Önöket, hogy regisztráljanak, mert így számos előnyt élvezhetnek ezáltal.

Ha elveszett számlája, vagy szállítólevele, de Önt rendszerünkben nyilvántartjuk és sikeresen azonosítottuk, akkor is élhet garanciális igényével.

Ha Ön regisztrált vásárlónk, nem kell aggódnia ha elvesztette a korábban vásárolt bútorok számláit, szállítóleveleit, a garanciára akkor is jogosult.

A regisztráció előnye, hogy létrehoz egy saját fiókot, melyen megtekintheti aktív és lezárt rendeléseit, módosíthatja adatait, kiválaszthat kedvenc termékeket.

Összehasonlíthatja, értékelheti korábbi rendeléseit, valamint korábban rendelt termékei garanciális ügyintézését, minden hivatalos dokumentum (számla, szállítólevél) nélkül is le tudjuk folytatni jogvesztés nélkül.

 

8.2.  Az érdekérvényesítésben segíthet a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (www.fvf.hu) illetve az Országos Fogyasztóvédelmi Felügyelet (www.ofe.hu)

 A fent leírtak ismeretében, a B&A Trade  Kft. a www.nonstopbutor.hu webáruház üzemeltetője, minden termékre 12 hónap jótállást vállal, de nagyon sok vásárolt termékre a 12 hónapon felül is plusz garanciát vállalunk, ennek mértékét minden termék adatlapján feltüntetjük. A 12 hónapon felüli garanciák ingyenesek.


A szolgáltató és a megrendelő közötti, a megrendeléssel kapcsolatos fogyasztói viták rendezéséhez a Megrendelőnek (fogyasztónak) lehetősége van az Online Vitarendezési Platform használatára. A vitarendezési platform az alábbi ODR linken érhető el: http://ec.europa.eu/odr

 

8.3.  Kiterjesztett garancia

 Vásárlóink jogosultak a 12 hónapon felül még 12 hónap garancia  igénybevételére, felár ellenében. A plusz garancia a törvénynek megfelelően csak a gyártásból adódó szerkezeti meghibásodásokra vonatkozik. A természetes elhasználódásból eredő hibák ebben az esetben sem tekinthetők garanciális hibának.

 Ilyen esetek például: kopás, koszolódás, látható direkt szakadás, nem rendeltetés szerű használatból eredő sérülések.

 Az általános 12 hónap garancián felül, még +12 hónap garanciát biztosítunk szinte minden termékre, melyeket jó látható módon megjelölünk, de ezeket ki kell választani. Ezenkívül lehet még vásárolni vázgaranciát, valamint egy év teljes körű garanciát és vázgaranciát.


Ezt a garanciát kiterjesztett garanciának nevezzük. Ahol ez nem látható, ott értelemszerűen csak a törvényben meghatározott 12 hónap garanciát vállaljuk.
 A kiterjesztett garancia elérhetőségéhez nem kell mást tenniük, mint azt a terméket választani, ahol jól látható módon fel van tüntetve a +1 év teljes körű garancia vállalás, vagy a +4 év vázgarancia, vagy a + 1 év teljes körű garancia és a 4 év vázgarancia.

Ha az alap egy éves garancián felül, még pluszban vásárol valamilyen kiterjesztett garanciális szolgáltatást, úgy a teljes futamidőre házhoz kivonuló garanciális szolgáltatást biztosítunk Önnek. Ez azt jelenti, hogy a panaszbejelentés után kollégáink kimennek Önhöz és megvizsgálják a panaszának garanciális jogosságát. Erre nem mindig kerül sor ugyanis a csatolt képek és a leírások elemzése után, már egyből a javítandó bútorért mennek kollégáink, természetesen az Önnel előre egyeztetett időpontban. Viszont előfordul, hogy elutasításra kerül a panaszbejelentés, mert nem garanciás, ilyenkor nem lesz kivonulás. 

Ez a helyszínre kivonuló garanciális szolgáltatás a bútor piacon teljesen egyedülálló szolgáltatás, ami  kényelmessé és biztonságossá teszi az esetleges problémás időszakokat, és ezért igen csekély plusz összeget kell fizetnie annak aki megrendeli. 

 

8.4.   1+1 (+4) év garancia

8.4  Majd minden termékünk esetében a törvényben előírt egy év garancia helyett többet is tudunk vállalni, bízva termékeink időtálló minőségében, így van ez a franciaágyaink, heverőink, gyerekágyaink, fotelágyaink, kanapéink, sarokülőink és némely matracunk esetében is, amely termékeinkre egyedülálló módon 1+1 év és 1+4 év garanciát vállalunk. (Térítés ellenében)

 Minden ágynál a szerkezeti működésre, a vázszerkezetre, a matrac elváltozásra vonatkozik az 1 év mellett a +4 év vázgarancia, tulajdonképpen mindenre ami a rendeltetésszerű használat során előfordulhat. Nem garancia a szövet szakadás, pecsétek, foltok, koszolódások, kopások kialakulása. 

Matracainknál az egy év alapgarancia mellett terítés ellenében vállalunk még négy év matracmag garanciát, a matracmag hibátlan működésére. Természetese a súlykorlátok és a rendeltetésszerű használat betartása mellett.

 Matracok 1+4 éves garanciavállalása a matracmag sértetlenségére vonatkozik, puhulásra, süllyedésre, de csak a teherbírás betartása mellett. A matrac huzat szakadása, koszolódása, kopása, cipzár romlása nem garanciális meghibásodás. 

 

8.5.a 

FONTOS : Cégünk mindent megtesz annak érdekében, hogy Önök kifogástalan minőségben és sérülésmentesen kapják meg a bútoraikat, ezért a bútorok szállítás előtt minőségi ellenőrzésen mennek át, hogy ne kerüljön fel hibás termék a szállítójárműre. Gépkocsi vezetőink precízen rakodnak és körültekintően vezetnek mert tudják, hogy hibátlan állapotban kell átadniuk a bútort, ami ha menet közben megsérül, már nem adható át. Bútoraink csak részben csomagoltak, ezért kérjük Önöket, hogy átvételkor győződjenek meg a csomagoló fólia alatti részek sértetlenségéről. Az átadás-átvétel után, a bútoron keletkező szakadások, horzsolások, törések, koszolódások, foltok nem garanciális hibák. Ilyen jellegű panaszt semmiképpen nem fogadunk el, főleg amikor kérik a házba szállítást, hisz itt az a lényeg, hogy összeszerelve kicsomagolva működőképes állapotban használatra készen adjuk át és veszik át, az ágyat. Nem lehet kifogás, hogy nem figyeltem, vagy hogy nem én voltam ott, hanem egy megbízottam. 

8.5.b

Panasz bejelentés előtt ezt vegyék figyelembe, és azt, hogy a panasz kivizsgálásának a kiszállási díja 8.000Ft , melyet kizárólag előre utalással vagy kártyával tud fizetni. Az utalás beérkezte után az ügyfélszolgálatunkkal előre egyeztetett időpontban fognak a helyszínre kiérkezni kollégáink, akik megvizsgálják a bejelentést és ha a panasz jogos, a kiszállás díját nyugta ellenében visszafizetjük vagy számlájára visszautaljuk. Amennyiben a panasz jogos, kollégaink mindent megtesznek, hogy Ön minél hamarabb elégedetten használhassa a megvásárolt terméket. A panasz mindenképpen írásban, e-mail-ben kell beérkezzen([email protected])! Amennyiben a panasz nem garanciális, úgy a 8.000 Ft-ot nem fizetjük vissza és ha igényli a javításra adunk egy árajánlatot. A saját maguk által okozott hibák garanciális problémának való feltüntetését gyakran egészítik ki különböző mondva csinált hibákkal, úgy feltüntetve mintha teljesen hibás terméket kaptak volna, ezért kérik ezeknek az elhárítását.  Az ilyen jellegű panaszokat( trükökket) is kivizsgáljuk, de már az elején látszik a szándék, ezért nem is fogjuk ingyenes kijavítani a hibákat. Minden hiba javítható, csak a legtöbb esetben helyben nem orvosolható, hanem csak a gyártó műhelyben lehet kijavítani, ami jelentős többletköltséggel járhat és nem mindegy, hogy ki a költségviselő. Nálunk minden esetben a költségeket a hiba okozójának kell viselni,  függetlenül, hogy az a vevő vagy az eladó.

8.6.  Tudjon meg többet a ma Magyarországon érvényben lévő jogszabályokról a jótállás, szavatosság és a garancia jegyében: 

 
 

Elállási/Felmondási nyilatkozatminta letöltéséért kattintson ide!

Az elállásról tudjon meg többet kattinstosn ide!

A fogyasztó és vállalkozás közötti szerződések részletes szabályaiért kattinston ide! 

Az itt található hivatkozások tájékoztató jellegűek. A jogszabályok bármilyen nemű módosulásáért felelősséget nem vállalunk.

 

8.7.  Vásárlástól való elállás joga

 Az interneten és telefonon történő vásárlás esetén a vevőt megilleti a vásárlástól való elállás joga. A vevő a termék átvételét követő tizennégy napon belül indoklás nélkül elállhat a vásárlástól és az elállás közlésétől számított 14 napon belül köteles visszajuttatni a terméket a távollévők között kötött szerződésekről szóló 19/2014. (IV.29.) Kormányrendelet szerint.

 Ezt az igényét jelezheti e-mail üzenetben vagy a postai úton a megfelelő formanyomtatványon, melyet az áru átvétellel egy időben megkap elvesztés esetén itt letöltheti.

Elállási/Felmondási nyilatkozatminta

Figyelem, az e-mail üzenetek sokszor hosszasan keringenek a szerverek között, a kiszállítás előtti elállás kérelmének figyelembevételéhez a mi levelező programunkba való beérkezés tényleges idejét tudjuk értelemszerűen elfogadni és nem a levél feladásáét!

Az eladó pedig köteles az elállásról való tudomásszerzést követő 14 napon belül visszatéríteni a termék árát és kiszállítási díját . A vevő viseli az elállási jog gyakorlása miatt az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségeket. A vevő nem gyakorolhatja elállási jogát a romlandó termékek, illetve az előre csomagolt (kalocsai paprika, méz., lekvár, csokoládé és az italok) esetében, ha kibontotta azokat.


 A vevő elállása esetén az eladó az áru ellenértékét haladéktalanul, de legkésőbb harminc napon belül visszatéríti. Az eladó kizárólag használatba nem vett, sérülésmentes, hiánytalan csomagolású termék visszaszolgáltatása esetén téríti vissza a vételárat ezen pont alapján.

 Ha már kibontotta a terméket, akkor sem kell kétségbe esni, mert teljes összegen vissza vásároljuk az általunk forgalmazott bútorokat, kivéve, az alábbi eseteket:

  • ha a bútor használat közben megsérül, károsodik (pecsétes, szakadt, törött, kidörzsölt, horzsolt, koszos)
  • ha egyedi kialakítással, egyedi méretekben,egyedi színben, kimondottan az Ön kérésének megfelelően került gyártásra a bútor
  • matracok és ágyneműk esetén, hogyha a higiéniai és egészségügyi okokból nem felel meg az új bútor fogalmának (pecsétes, foltos, nedves, koszos)

 

 Amennyiben mégis élne elállási jogával, de a bútor a fent említett hibák közül bármelyikkel rendelkezik, köteles a helyreállítási költséget megtéríteni olyan arányban, hogy az újként eladhatóvá váljon. Pl: áthúzás, törött-, szakadt-, foltos elemek cseréje.

 Amennyiben méretcserére van szüksége, ezt jelezheti Ügyfél szolgálatunkon, ilyen esetekben a határidő rugalmasan változhat, megoldható az eredeti áru, csomagcserekor történő visszajuttatása is.

 8.7.1.  A BÚTOROK CSERÉJE  

A bútorokat mint minden más terméket 3 napig lehet vissza cserélni újra, ha hibás utána a hibát javítjuk. A bútorok javítása mindig költséges és nehéz feladat, mert majdnem mindig csak üzemi szinten lehet kijavítani, függetlenül attól, hogy garanciás vagy sem.

A bútort javításra vissza kell vinnie oda ahol vette, vagy a forgalmazó által megjelölt termékfogadó pontra, szervizbe, ami az ön lakóhelyének 50 km vonzáskörzetében lesz.  A termék szervizbe való elvitelét és visszaszállítását önnek kell megoldani, saját költségén. Természetesen a bútornak garanciális időn belül kell lenni és garanciális hibának kell lenni, hogy a javítás térítés mentes legyen. Attól, hogy a bútort helyszínre szállítva kapta meg, nem jelenti azt, hogy meghibásodás vagy panasz esetén a bútort a eladó fogja elszállítani a saját szakszervizébe, ez az Ön feladata és költsége.

Ekkor derül ki, hogy ez milyen költséges és embert próbáló nehéz feladat a bútorok és különböző lakberendezési és háztartási tárgyak mozgatása.  Hogy ezeket a nehéz és költséges helyzeteket megkönnyítsük önöknek,  próbáljuk rugalmasan kezelni a problémákat  és a következő kedvező megoldásokat tudjuk javasolni.  Ezek a megoldások az elmúlt évek tapasztalatai és a vevők szokásainak megismerése után fogalmazódtak meg bennünk. 

1. BÚTOR VISSZA:

 Ha a bútor valamiért nem tetszik lehet élni az elállással és visszaszállítani, ezt a általános szerződési feltételeknél( 8-as pont) bővebben meglehet ismerni. 

2. ÁGYELEM CSERE:  

Ha az ágynak valamelyik része ( fekvőfelületek) puha vagy kemény és másikat szeretne akkor a következő az eljárás menete.

 Minden egyes elem csere gyártási ára 10000 ft + 8160 ft szállítási költség terheli, valamint ha mi visszük fel a lakásba és hozzuk le a másikat, akkor szintenként 2000 ft kell kalkulálni. Ha az új termék olcsóbb komfortú akkor a 10000 ft -ot csökkentjük a kisebb felárral, ha nagyobb komfort fokozatú akkor a 10000 forintot növeljük a magasabb felárral.

 Az elemcserével egy teljesen új ülő vagy fekvőfelületet kap, ugyan úgy le kell gyártani mintha egy komplett ágyat gyártanánk, ráadásul egy használtat kapunk vissza amit mozgatni, raktározni kell, és megpróbálni eladni. Ez a megoldás anyagilag a cégünknek nem kifizetődő, de a vevők elégedettsége miatt bevállaljuk. 

Azt azért tudni kell, hogy ezeket  csak 42 napig vállaljuk, utána már nem cserélünk vissza semmilyen bútort, mert ennyi időnek elegendőnek kell lenni ahhoz, hogy valaki eldöntse hogy kényelmes neki vagy sem. 

Az is lényeges, hogy a cégünk új bútorok gyártásával és kereskedelmével foglalkozik és nem használt bútor kereskedéssel ezért nem vesszünk vissza bútor. Ennek még egy másik fontos eleme, hogy az ágyakat higiéniai okok miatt sem lehet visszavenni, valamint ezért nem lehetséges ebben az ágazatban a ideiglenes csere termékek biztosítása sem. 

Találkoztunk már koszos, pisis, bolhás, ágypoloskás  ágyakkal, amiket nem lehet tovább adni senkinek és mi magunk sem fogadunk be.  

 Amennyiben a vásárló egy korrekt módon teljesített rendelést nem veszi át és a futárszolgálat a www.nonstopbutor.hu internetes üzlet költségén visszahozza a csomagot, akkor fenntartjuk a jogot, hogy a vevőt a jövőben csak előre átutalással történő előzetes fizetés esetén szolgáljuk ki! 

Minden ágynál előfordulhatnak színeltérések, esetleg foltosodás, ráncosodás, anyagmegnyúlás, de ezek nem jelentős mértékűek, az ágynak a rendeltetés szerű használatát nem befolyásolják, kényelmi funkciók nem csökkenek.

A szövetek tulajdonságaik révén, kopnak, gyűrődnek, ráncosodnak, feszülnek, koszolódnak, simulnak, ezek minden textilre jellemzőek, de eltérő módon. Ezeknek mértéke függhet a a szövet (ágy) használatától, korától, tisztításától, terhelésétől, az anyag egyedi tulajdonságától, az alatta lévő hordozó anyagok tulajdonságától. Az ilyen ráncokat egyszerűen kézzel ki kell simítani,vagy egy ágy takaróval letakarni. Lehet az ágyon utólagosan szövetet feszíteni, de ez műhely munka és garancia keretében ezt nem tudjuk vállalni. Sajnos ilyenkor nem a munka költséges, hanem az emeletről való le és fel vitel, és az oda- vissza szállítás.

Ha az ágyakon lévő szövetek ráncosodnak, vagy gyűrődnek, lehetnek külső hatások eredménye, eredhet az anyag tulajdonságából is amit ezekben az esetekben mi magunk sem tudunk, mert több mint ezer fajta anyaggal dolgozzunk és típuson belül és szállítmányon  belül is változik az anyag minősége és tulajdonsága. Ebben az esetekben mi magunk sem tudunk érvényesíteni reklamációt a gyártó irányába, hiszen ez mind távol keleti, de az importőrök sem látnak bele az évi több millió méterbe, ezért minden nemű reklamációtól és kompenzációtól elzárkóznak.

Kérjük vegyék figyelembe, hogy az ágyak igen nyomott áron vannak értékesítve, ezért az anyagok tulajdonságai nem biztos, hogy minden kritériumnak megfelelnek és irreális is lenne ezt elvárni. Az ilyen irányú  panaszok  kezelésénél nehéz állást foglalni, a probléma kialakulását utólagosan nehéz megállapítani,mert ugye nem így adjuk át. Ezért ettől mi is elzárkózunk, mert a probléma mértéke jelentéktelen. Ezeket a panaszokat nem tudjuk elfogadni garanciális hibaként, mert nem lehet megállapítani a hiba okát, vagy ha igen, egy vizsgálat drágább mint maga termék.

8.8.  Extra pénz visszafizetési kedvezmény csak nálunk

Minden termékünkre 42 napos 100% pénz visszafizetési garanciát vállalunk!  

Külön kiemelném, hogy ez  csak a termékre vonatkozik. Az általunk teljesített szolgáltatásokra, mint szállítás, szerelés, emeleti felvitelre nem vonatkozik.

 Ez azt jelenti, hogy ha Ön a megrendelt termék kiszállítása után úgy gondolja, hogy rosszul választott valamilyen oknál fogva, úgy a törvényi előírások 14 napos elállást biztosítanak a vissza adásra-vételre.

Na ezt az elállást mi megtoldottuk még 28 nappal,  így összesen 42 nap áll a rendelkezésére, ha vissza szeretné kapni a pénzét, mert meggondolta magát. Fontos tudni, hogy egy vásárlás esetében, csak egyszer élhet az általunk biztosított elállási lehetőséggel.

Magyarul nem fogunk senkinek 42 naponta új ágyat biztosítani, mert ez nem erről szó. A lehetőséggel lehet élni, de nem visszaélni vele.

Ennek a feltételei és menete a következők:

 Jelzi felénk, elállási igényét az átvételt követő 42, napig.  Miután meggyőződtünk hogy igénye jogos tájékoztatjuk, megbeszéljük email-en, telefonon, hogy miként bonyolódik le az árú visszavétel és a visszafizetés.

 8.8.1, Minden esetben a vásárlónak kell vissza juttatni a cégünk raktár bázisára, itt kerül átvételre és megvizsgálásra a visszahozott termék. Nagyon fontos, hogy a 100% -os termék visszafizetésre akkor jogosult ha, hibátlan újszerű (újként eladható) terméket küld vissza. Nem lehet szakadt, foltos, pecsétes, összetört, és egyéb szabad szemmel jól látható esztétikai és mechanikai sérülése. Ha ilyen terméket hoznak vissza akkor a hiba javításának összegével csökkentet árat térítünk vissza. 

Utánvétel és portósan visszaküldött terméket postai úton, a B&A Trade Kft-nek nem áll módjában átvenni, az ilyen küldeményeket a posta a feladó költségére visszaszállítja. Ennek tudatában nyomatékosan felhívjuk a figyelmet arra, hogy utánvéttel és portósan ne adja fel a terméket.

Tájékoztatnánk kedves vásárlóinkat, hogy eddig nagyon kevés esetben volt arra példa hogy valaki elállt a vásárlástól és élt elállási jogával, de ha valaki így döntött, megértjük és próbálunk segíteni, ezért is hosszabbítottuk meg saját szolgáltatásként ezt az időszakot. Felhívnánk szíves figyelmüket, hogy személyesen az irodánkban, bemutatótermünkben megtekintett és megrendelt bútorokra nem vonatkozik az elállási jog( 14 nap), sem a visszavásárlási pénz visszafizetési garancia( 42 nap),mert a törvény kimondja, hogy csak az interneten leadott rendelések, az úgymond látatlanban vásárolt termékekre vonatkozik.

8.8.2.

Ha a szövetválasztó program segítségével egyedileg saját maga állít össze színvariációt, akkor nem vonatkozik az elállás a bútorra, mert egyedi kialakítású az ön egyéni elképzelése alapján készítjük el. Nem tisztünk kifogásolni, hogy milyen összeállítást rakott össze, mégha az szerintünk nem biztos hogy jó választás is, de azért felhívjuk a figyelmét erre a telefonos egyeztetés alkalmával, hogy biztos ezt szeretné e. 

45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet
14. A fogyasztót megillető elállási és felmondási jog alóli kivételek

29. § (1) A fogyasztó nem gyakorolhatja a 20. § szerinti jogát

a) a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti;

b) olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, a 20. § (2) bekezdésében meghatározott határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ;

c) olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak;

d) romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;

e) olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;

f) olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel;

g) olyan alkoholtartalmú ital tekintetében, amelynek tényleges értéke a vállalkozás által nem befolyásolható módon a piaci ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi szerződés megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés teljesítésére csak a megkötéstől számított harmincadik napot követően kerül sor;

h) olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a vállalkozás a fogyasztó kifejezett kérésére keresi fel a fogyasztót sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából;

i) lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta;

j) hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével;

k) nyilvános árverésen megkötött szerződések esetében;

l) lakáscélú szolgáltatás kivételével szállásnyújtásra irányuló szerződés, fuvarozás, személygépjármű-kölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki;

m) a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti a 20. § szerinti jogát.

(2) Az (1) bekezdés h) pontjában meghatározott esetben a 20. § szerinti jog a fogyasztó által kifejezetten kért szolgáltatásokon és a karbantartás vagy a javítás elvégzéséhez felhasznált csere alkatrészeken felül kínált szolgáltatásokra vagy termékekre kiterjed.

 Termékeink nyíregyházi raktárbázisunkról jutnak el kedves vásárlóinkhoz, bármilyen gond probléma esetén ide kerülnek visszaszállításra. 
Ha vásárlóink szeretnének terméket vissza küldeni, csak ide tudják megtenni.

8.9.  Ha panasza kifogása van, akkor mindenképpen írásban jelezze felénk. Képek becsatolása nagy segítséget jelent az ügyének a gyors megoldására. Ha valaki garanciális problémát vagy vélt garanciális problémát jelezz, azt minden esetben egy szakmai belső ügyosztály vizsgálja ki és állapítja meg a hiba okát, és hogy garanciális a panasz vagy nem. A megállapítások, a leírások a képek és a teljesítés ideje és módja utáni összevetések után alakulnak ki, ha így nem sikerül döntést hozni, akkor egy előre egyeztetett időben munkatársaink felkeresik és megvizsgálják a problémát adott esetben a helyszínen meg is oldják. A saját maguk által okozott hibákat, garanciális hibának bejelenteni teljesen fölösleges, mert sokszor már az első ránézésre lehet tudni, hogy mi történt. Ha jótállási és szavatossági időn belül a meghibásodott terméket nem az eladó vagy forgalmazó javítja/javíttatja, akkor a vásárló elveszti jótállási és szavatossági igényét a forgalmazó és gyártó irányában. Gyakran a saját bevitel során sérül a bútor, ilyenkor a megspórolt beviteli díj többszörösen köszön vissza, vagy a szövet szála megszalad foszlik, de kutya vagy macska van a házban, és számtalan más hasonló ön hiba alakul ki, amit nem illik mással kifizettetni, és valószínű nem fog sikerülni. 

Ezt azért írjuk le, hogy lehetőleg ne fussanak felesleges köröket, és ne okozzunk egymásnak kellemetlen perceket, hisz itt mi a vonal másik végén akik az eladók vagyunk, az élet minden más területén vevők vagyunk és mi is tudjuk a jogainkat és lehetőségeinket, mi is rengeteg hibát elkövettünk, amiért vállaljuk a felelősséget és másoktól is ezt várjuk el. A bútorgyártás és értékesítés területén már húsz éve működünk és rengeteg élményt, estet, helyzetet, megéltünk és megoldottunk, és szereztünk annyi tapasztalatot, hogy a hibák okát már elmondás és egy két kép alapján meg tudjuk állapítani. Mi is fizetésért dolgozzunk és nekünk sem mindegy, hogy kiért vagy miért kell jót állnunk, fizetnünk. 

Garanciális problémával rendelkező termékek levelezési postacíme: Nonstop Bútor. 4401 Nyíregyháza, Postafiók 383.

E-mail: [email protected]

Áru visszaszállítási címe: Nonstop Bútor,  4400 Nyíregyháza Tünde utca 10. 

 

8.10. Békéltető testületi eljárás kezdeményezéséhez az Ön lakóhelye szerinti illetőségű Békéltető Testülethez, vagy cégünk nyíregyházi gyártói és árukiadói telephelye szerinti Békéltető Testülethez:

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület:Címe: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.
Telefonszáma: (42) 311-544, (42) 420-180 Fax száma: (42) 311-750
Név: Görömbeiné dr. Balmaz Katalin, e-mail cím: [email protected]

 

Panaszbejelentés Fogyasztóvédelmi Hatósághoz:

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség
Felügyelőségvezető: Dr. Bakó Zsolt
Cím, postacím: 4400 Nyíregyháza, Hatzel tér 10.
Tel.: +36 42 500 694, fax: +36 42 504 398, e-mail: [email protected]

 

151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról
 
 
 
 

9. Nonstop Bútor Cégadatai

Cégnév:  B&A TRADE KFT. 

Cégjegyzékszám: 01-09-956993
NAIH szám: NAIH-72401/2014
Adószám: 13807632-2-43
Székhely: 1111 Budapest, Lágymányosi u. 12. Fszt. 2.
Bankszámla: 12042809-01644697-00300000 Raiffeisen Bank
Telefonszám: +36 70/376-1301, +36 70/376-1304, 
Email: [email protected]