Új bútorok, így egy 3 személyes kanapé vásárlása két esetben szokott megtörténni. Az egyik, amikor egy teljesen új és nagyobb helyre költözünk, ilyenkor lehetőség van addig még nem használt bútorok beszerzésére. A másik pedig, amely gyakrabban szokott előfordulni, hogy lecseréljük a már nagyon elhasznált vagy pedig megunt bútorunkat.
Van, amikor teljes átrendezésre szorulnak a lakás helyiségei és egy új arculatot is kapnak a szobabelsők. Ilyenkor lehet, hogy nemcsak egy új kanapé, hanem új színvilág is költözik a lakásba. A Nonstop Bútor webáruházunk kanapéinál számtalan szövet áll rendelkezésre, hogy ezt Ön is meg tudja valósítani.
Kanapét általában kétfajta meggondolásból szoktunk vásárolni. Az egyik akkor van, amikor egy kis lakásba lesz szüksége valakinek rá, mivel nincs külön hálószobája. Ilyenkor egy helyen oldja meg az alvó- és fekvőhely funkciókat. Erre főleg egyedülélő fiatalok vagy pedig frissen összekerülő párok esetében szokott sor kerülni, ahol még csak tervezés alatt áll egy nagyobb, közös élettér megvalósítása.
A kanapé legtöbbször a nappali éke lesz. A szoba nagyságától és a tulajdonos ízlésétől függően lehet választani 2 vagy 3 személyes, sarok- vagy U-alakú kanapét. Ennek eldöntésében nagymértékben segít annak átgondolása, hogy mikor és milyen céllal használjuk legtöbbször a kanapénkat.
Kanapé kerülhet még gyerekszobába is, ahol szintén több funkciót lát el. Használható lesz ülőhelyként, amikor a gyerkőcökkel vagyunk, tárolóként a kacatok, lim-lomok és játékok számára, valamint fekvőhelyként, ha valamelyik családtag vagy kisbarát ott szeretne aludni.
Egy 3 személyes kanapé mindenképpen egy nagyobb nappaliban néz ki jól. Egy ilyen kanapé lehet egy szintben, vízszintesen 3 személyes, de akár L alakban is. Ez utóbbiakat hívjuk más néven sarokkanapénak is, mivel beállításuknak megfelelően nagyon jól elhelyezhetők egy szoba valamely sarkában.
Nonstop Bútor webáruházunk sarokkanapéi mind úgy lettek kialakítva, hogy változtatható legyen az L alak hosszanti része, ily módon könnyedén megoldható, ha Ön a balos helyett jobbos kanapét igényel vagy fordítva.
Katrin sarokkanapénk kárpitjához jelenleg több száz szövetből válogathat, és most ingyenesen hazaszállíttathatja ezt a bútort. Igaz ugyan, hogy ez alvás funkcióját tekintve nem 3 személyes, de ülni mindenképpen 3 ember is tud rajta.
A kanapéink legtöbbjéhez párnák is tartoznak, melyekhez szintén választhat valamilyen szövetet. A kanapé és a párna természetesen lehet teljesen más kinézetű. Ehhez a Katrin sarokkanapéhoz kettő nagypárna és kettő oldalpárna tartozik, melyek kartámaszként is jól használhatóak.
Áruházunkban folyamatosan kínálunk állandó akciókat és minden szezonban ahhoz tartozó kedvezményeket. Több bútorunkhoz találhat Ön rendszeresen ingyenes házhozszállítási lehetőséget. Ez tovább csökkenti az Ön bútorvásárlásra szánt kiadásait.
Ezenkívül, ha Ön visszatérő vásárló, akkor mindenképpen regisztráljon az oldalunkon, mert ezzel tovább növeli az esélyét a kedvezőbb árszínvonal elérésére. Hűséges vásárlóinknak kuponvadászat akciót hirdetünk, melyhez tényleg csak néhány kattintás és kezdődhet a pontgyűjtés. A pontokat bármikor beválthatja, vagy dönthet folyamatosan úgy, hogy még tovább folytatja a gyűjtögetést.
Amennyiben kérdése merülne fel, akár egy 3 személyes kanapéval kapcsolatban, várjuk jelentkezését honlapunkon megadott elérhetőségek valamelyikén. Tanácsadó munkatársaink mindig készségesen segítenek!