Oldalsáv

Kategóriák


Minden címke 271


A nappali ülőgarnitúra helye a lakberendezésben

A nappali ülőgarnitúra helye a lakberendezésben

A nappali ülőgarnitúra vitathatatlanul jelentős szerepet tölt be egy lakás életében. Ha belépünk egy helyre, és keresztülmegyünk az előszobán, a nappaliba belépve a bútorok közül minden szem azonnal az ülőgarnitúrára szegeződik, főleg, ha az előszoba igen pici, és már a bejárati ajtóból látjuk a nappalit.

Így nem kérdés, hogy a nappali és ezen keresztül az egész lakás alaphangulatát a nappali ülőgarnitúra stílusa adja meg.

Kanapék, sarokülők különböző típusai

Bármennyire is szeretnénk egy U-alakú ülőgarnitúrát, ha a nappalink alapterülete ezt nem teszi lehetővé. Így mindenképpen az első lépés az, hogy lemérjük, mennyi helyünk van, és mire szeretnénk használni a nappali ülőgarnitúra bútorait. Ugyanis, ha előfordul, hogy vendégágyként is fog funkcionálni, akkor nem kérdés, hogy egy kinyitható vagy kihúzható kanapét kell inkább beszereznünk a csak ülőfunkcióval ellátott bútor helyett. Ilyenkor a méricskélésbe bele kell kalkulálni azt is, hogy kihúzott állapotában elfér-e az adott bútor az adott helyiségben.

Amennyiben van legalább egy 15-20 nm-es nappalink, érdemes elgondolkodni a sarokgarnitúrákban, sarokülőkben, amelyek L- és U-alakban érhetők el Nonstop Bútor webáruházunk nappali ülőgarnitúra kínálatában. Ha a család, barátok jelentős része tartózkodik ebben a helyiségben, és így bőven kell az ülőhely, az alapterület figyelembevételével jöhet akár az U-alakú megoldás is.

A nappali ülőgarnitúra elemes különlegessége

Számtalan típusban lehet látni ülőgarnitúrákat, de létezik egy olyan darab, amely több szempontból egy különleges csoda. Nonstop Bútor webáruházunk L-alakú Rio sarokülője valójában olyan hatalmas, mint egy U-alakú kanapé, csak L-alakban nyúlik szét mindkét irányban az ülőfelülete. Emellett a legnagyobb egyedisége abban rejlik, hogy a két ülőfelület egymás mellé helyezhető, ekkor egy franciaágyat létrehozva, így teljesen más szerepet tölthet be a nappaliban.

Ez a multifunkcionalitás nagyon jól jön minden családban, hiszen a legtöbb helyen a nappali kanapéja fekhelyként is szokott funkcionálni. Ráadásul, ahogy elfordítjuk az egyik oldalát, úgy az ágy mellett kialakul egy éjjeliszekrényként használható polcrész is, amely a bútorzat része természetesen.

A magasított fekhelyes garnitúra elérhető megerősített vázszerkezettel is, amelyhez öt év vázgarancia kérhető. A Rio nappali ülőgarnitúra ortopéd rugós és ágyneműtartós fekvőhellyel rendelkezik. A kanapé tetszőlegesen alakítható balos vagy jobbos irányúvá, és a készlet része három nagy és öt kispárna.

Ránk jellemző módon a szövetválaszték hatalmas, így egy Rio nappali ülőgarnitúrát beillesztve a megfelelő helyiségbe, amelynek kárpitozása kinézetében passzol az Ön lakása és nappalija stílusirányzatához, mindenképpen lenyűgöző látványt fog nyújtani.

Az összeszerelés nélkülözhetetlensége

Már a képeken is látszik, hogy mekkora ez a bútor. Ilyen esetekben mindenképp javasoljuk, hogy kérje szakembereink segítségét ne csak a házhoz szállításban, hanem az összeszerelésben is, hiszen így elkerülhetők későbbiekben jelentkező kisebb-nagyobb hibák! Mindenképpen jelezze társasház esetén, hogy hányadik emeletre kéri a szállítást!

Extra garanciális szolgáltatásunk kérése esetén pedig, ha meghibásodás éri bútorát, szakembereink azt az Ön otthonában nézik meg és helyben javítják ki. Nem kell Önnek szerelőről gondoskodni, sem a szállítás újbóli költségeiről egy esetleges javítás esetén.

Nálunk, a Nonstop Bútornál nem ér véget a vásárlóval kialakított kapcsolat a vásárlás befejeztével. Számtalan hűségprogram, szezonális és állandó kedvezmény várja a hozzánk visszatérő vendégeket.