Oldalsáv

Kategóriák


Minden címke 271


Mekkora az ideális franciaágy takaró méret?

Ha már megvettük a számunkra ideális méretű és kinézetű ágyat, ideje elgondolkodni azon, hogy hogyan is védhetjük meg a szennyeződésektől, foltoktól. Összegyűjtöttünk néhány ötletet.

Egy kis történelem

Már az ókorban is előszeretettel alkalmaztak ágytakarókat a palotákban, majd a későbbi korokban is követték ezt a divatot. Ez nem csak a tehetősebb réteg divatja volt, hanem ugyanúgy használták a szegényebb rétegek és középosztály is. Vannak országok, ahol egyenesen el sem tudnák képzelni nélküle az életet. Ilyenek a skandinávok, az angolok, sőt az amerikaiak is, akik imádnak mindent, ami extravagáns és a luxus érzetét kelti. Sőt manapság újra megkezdődött a térhódítása, ma már nem számít sznobériának ha a hálószobádban egy ízléses ágytakaró alá bújtatod az éjszakai rendetlenséget.

Természetesen nem csak ez az oka annak, hogy hasznos lehet az ágytakaró, de azért valljuk be, meglehetősen dekoratív eleme lehet a szobának. Nem utolsó sorban pedig praktikus is, hiszen védelmi funkcióval is ellátja a hálóhelyünket a nap folyamán. Hiszen, hogy védjük meg a matracot a szennyeződésektől, a kosztól, az esetleges foltoktól?

Az ideális franciaágy takaró méret

Az egyik legalapvetőbb lehetőség a franciaágy takaró, amiknek egész tárháza áll rendelkezésünkre, bár nem könnyű kiválasztani a tökéletes méretet. Fontos, hogy ne legyen se túl hosszú, se túl rövid, legyen olyan anyagból, ami megvédi az ágyat az esetleg ráömlő folyadékoktól, de azért jó, ha befér a mosógépbe is.

Először is fontos tisztáznunk, hogy a franciaágy borítása lehetőség szerint szövetből legyen, mivel az sokkal kényelmesebb a mindennapos alváshoz. Takarítás szempontjából úgyis érdemes időnként átporszívózni, ha meg akarunk szabadulni a kéretlen ágytársainktól. A szövet egyetlen hátulütője, hogy ha ráömlik valami, vagy egy maszatos gyermektenyér végig simítja, esetleg egy házikedvenc végig trappol rajta a koszos tappancsaival azt nehéz eltüntetni. De nem lehetetlen, ahogy azt már egy korábbi, a matrac tisztításáról szóló bejegyzésünkben is összefoglaltuk.

Ha ezt meg szeretnénk előzni, akkor nagy segítség lehet a megfelelő ágytakaró kiválasztása. Ez persze nem olyan egyszerű, mint ahogy hangzik, mivel kell hozzá egy kis idő, egy kis méricskélés és utánajárás, hogy hol találunk olyan takarót, ami tetszik is. Vegyük sorra, hogy miket kell figyelembe venni a választás előtt.

Először is nagyon fontos szempont, hogy egy ágytakaró akkor jó, hogy ha lelóg, túllóg az ágyneműn, sőt az sem ritka, hogy földig ér. Tehát vegyünk egy 160x200-as méretű átlagos franciaágyat. Ebben az esetben a fenti méreten túl számolni kell minimum 1 méter többlettel, vagyis a megfelelő ágytakaró minimum 235x250 centiméteres. Ez így elsőre óriásinak tűnik, de higgyük el, pont jól fogja lefedni az ágyat. Hiszen hiába nagyobb majdnem 1 méterrel, ha ráterítjük, az oldalanként 45-50 centire oszlik, amit simán fel fog venni az ágy. Álljon itt egy rövid táblázat, hogy mekkora ágyra mekkora méret az ideális.

Ha mégsem sikerült döntenie, hogy szüksége van-e ágytakaróra vagy sem, vagy a méretekkel nem került eléggé tisztába, keressen minket bizalommal, munkatársaink szívesen segítenek!