Menü

Kategóriák



Modern ágyazható ülőgarnitúra

 Stíluskavalkád

 Tehát nem mindegy, hogy az adott bútorok milyen stílust képviselnek, milyen hangulatot teremtenek. Ha mondjuk a nappalinkban inkább az antik stílus uralkodik, akkor oda jobban járunk, ha nem teszünk be egy modern ülőgarnitúrát. Ha ilyet tennénk, akkor az nagyon kilógna onnan, így pedig az életterünk egy kusza összevisszaság lenne. Természetesen ez igaz visszafelé is, vagyis egy modern dizájnú nappaliból lehetőleg hagyjuk ki a 80-as éveket idéző sarokkanapét.

 Általában egy ülőgarnitúra több különböző darabból áll, melyek között gyakori a 3-2-1 és a 3-1-1-es elrendezés. Ezek azt jelentik, hogy a garnitúra tartalmaz egy 3 személyes, egy 2 személyes és egy 1 személyes darabot. Ezek közül általában a 2 nagyobb az, ami ágyazható. A 3-1-1 felosztású általában egy nagy 3 fős ülőgarnitúrát, egy fotelt és egy kihúzható egyszemélyes, fotelszerű ülőrészt foglal magában. Az, hogy ezek közül mit alkalmazunk, mivel rendezzük be az otthonunkat, kizárólag csak a saját ízlésünkön és a rendelkezésünkre álló helyen múlik.

 Egy modern ágyazható ülőgarnitúra ismérvei


Ahhoz, hogy egy ülőgarnitúra alkalmas legyen az állandó, mindennapos alvásra, azaz ágyazható legyen, számos feltételnek kell megfelelnie. Mi egy egyszerű, kihúzható kanapét inkább vendégágynak javasolnánk, mivel nem túl derékbarát. Hogy miért mondjuk ezt? Egy egyszerű kanapé, aminek előre húzható az ülőrésze és az alá van mintegy behajtogatva az ágy, az általában több részből áll össze. Ez pedig nem feltétlenül a legkényelmesebb fekhely hosszútávon, mivel rövid időn belül derékbántalmakhoz, hátfájáshoz vezet az egyenlőtlen és egészségtelen alátámasztás. Éppen ezért mi ilyen ágyakat nem is forgalmazunk.

 Egy egészséges, modern ágyazható ülőgarnitúra olyan, mint a Noire kanapé, illetőleg a Naomi kétszemélyes kanapé. Ezek a kanapék letisztultabb formájuknak és egyenes vonalvezetésüknek köszönhetően egyre népszerűbbek, valamint a varrással kialakított dizájnukkal a fiatalos, sportos családok nagy favoritjai. A kinyitásuk roppant egyszerű, egyáltalán nem igényel erőnlétet, sőt, egyéb testgyakorlatot sem kell végeznünk közben. Elég csak előre húznunk az ülőfelületet, majd ha kivettük az így feltáruló ágyneműtartóból az ágyneműnket, akkor akár már előre is dönthetjük a háttámlát, amivel készen is van a kétszemélyes, majdnem franciaágyunk. Ha mondjuk a kétrészes darab is kihúzható, akkor az alkalmas fekhely lehet 2-3 kisgyermek számára is, ha úgy hozza a szükség.

 A külcsín megint más lapra tartozik, hiszen mindenkinek mást jelent az, hogy modern. Vannak, akik számára attól lesz modern, hogy formabontó, szokatlan szín és anyagösszeállítást választanak. Vannak, akik inkább a mintákkal játszanak, nem is beszélve a hangsúlyosabb varrásokról. Ahogy már említettük, ez mind egyéni ízlés dolga.

 Természetesen a borítás kérdésköre sem mindegy. Erre bővebben kitértünk már néhány cikkünkben, melyet a blogunkban olvashatnak. Annyit pedig mindenképp meg kell jegyeznünk, hogy mind a szövet, mind pedig a színek összeállításánál érdemes a fő szempontok közé helyezni a praktikumot és a tisztítás könnyűségét.

 Ha további érdekességekre kíváncsi, olvassa el a többi bejegyzésünket is, vagy ha kérdése lenne, keressen minket bizalommal.

  • 1/2
  • Előző
  • Következő